Farkaskrónikák

Meleg van. Itt van anya. Érzem. A bundája cirógat. Még több meleget akarok. Még közelebb akarok lenni anyához. Nem lehet. Ők is itt vannak. Testvéreim, engedjetek! Én is akarok meleget. Én is akarok enni. Ne taszítsatok el. Ne taszítsatok el…

Az odút csaknem átjárta a kellemes meleg. Kisebb-nagyobb testek bújtak egymáshoz, melengették a didergőt, beburkolták. Csaknem teljesen a lyuk belsejében, egy nagytestű, hófehér farkasnőstény feküdt. Ölén kölykei szoptak mohón harapdálva. Az anya elégedetten szemlélte az étvágydús egyedeket, majd pillantása szomorkásan vetődött a kirekesztett, soványabb leányára. A kis albínó feje búbján egy fekete folt éktelenkedett lehúzódva egészen a szeméig. Ő hamarosan már nagyon gyengévé válik. El kell majd vinni, hogy megölhessék. Nincs tékozlás. A gyengéket fel kell falni, vagy különben te magad is gyengévé válsz. Ez a törvény. Az élet törvénye.

***

Érzem. Valami nem jó. Nem tudom miért. Nem érzem magamat jól. Sokat fázom, pedig testvéreim és anya is melegít. Tudom. Még nem látom őket, de tudom, hogy itt vannak. Érzem a szagukat. Már a nevüket is tudom. Ott van Heril, az anyám. Marak, Huko és Reddan. Ők a bátyáim. Érzem a szagukat. Ott van még Haka. Ő a nővérem. Szeretnék még közelebb menni, de mindig megérzem a hideget. Érzem, hogy tolnak el. Ne taszítsatok el. Én veletek akarok maradni. Meleget akarok. Enni akarok. Enni akarok!

Ma megláttam a világot! Sötét van. Láttam anyámat. Homályosan, de láttam. Szép, fehér a színe. Az illata is megszépült. Közelebb akartam húzódni hozzá, hogy megmondjam neki, nagyon szép. Nem engedtek, nem fértem. Nem baj, hiszen láttam a testvéreimet is. Ők is szépek, fehérek. Nekik már nyitva volt a szemük. Szép a szemük is. Nem tudom nekik elmondani, hogy szépek. Még nem tudom. Hamarosan képes leszek rá. Tudom. Hamarosan mindenre képes leszek!

Már tudom a nevemet. Az én nevem Chisa. Így neveznek. Anya ma szólt nekem. Kérte, hogy menjek közelebb. Megszagolt és megnyalogatott. A szőröm nedves lett, amitől megint fázni kezdtem, de nem baj. Hiszen anya itt van. És a testvéreim is. Ők felmelegítettek. Mindig felmelegítenek. De éhes vagyok. Mindig éhes vagyok. Enni akarok, anya. Enni akarok… engedjetek oda testvéreim… enni akarok…

Az odú egyre kisebb lett a nőstény és az öt kölyök számára. Az egyik, a legkisebb, pedig lassan és biztosan haldoklott. Testvérei megfosztották az életet jelentő melegtől, élelemtől. Még nem tudott róla, hogy hamarosan elviszik. Ő még küzdött. Küzdött az életért, mégha nem is tudott róla. Ám lassan, némán fogyott…

***

Ma megláttam egy új társat. A szeme villogott, a fogai úgyszintén. Én megijedtem és anyára néztem, aki elkapta fejét, megragadta Huko grabancát és beljebb húzta. Én is próbáltam behúzódni, de az idegen farkas elkapta a nyakamat és erősen szorított. Anya fölpattant, mire valahonnan morgást hallottam. A nyakamat egyre szorította az idegen, majd kivonszolt az odúból. Én egyre anyát hívtam, de ő nem jött utánam. Elcipelt az idegen. Egyre messzebb kerültünk az ismert helyektől. Lassan felismertem az idegent. A neve Beiyo. A szaga is ismerősnek hatott, de nem tudtam, hogy ki az. Megálltunk és ledobott. Én bevertem a fejemet és tovább nyüszítettem. Félek. Anya nem segít nekem. A testvéreim sincsenek itt. Mi történik? Fázom. Beiyo rámnézett. Egyre erősebbé vált a nézése, majd hirtelen felém ugrott. Én rögtön összegömbölyödve elbújtam a vész elől, ami elmaradt. Hatalmas nyüszítés hallatszott. Beiyo. Fölnéztem. Egy másik farkas megvédett. A másik, aki rámorgott anyára. Lassan rájöttem a nevére is. Fall. Rámnézett, majd otthagyta Beiyot és a grabancomat elkapva rohanni kezdett. Alig bírt el. Már nem vagyok kicsi kölyök. Nem voltam nagy sem, hiszen Haka sokkal nagyobb volt, mint én, de nem vagyok könnyű. Egyre szaladt velem. Mögöttünk éreztem Beiyo szagát. Üldözött minket. Hamarosan elkap… hamarosan vége… Fall kezd fáradni…

A hatalmas, öregedő, hófehér hím nekitámadt fiatalabb társának és agyarai közé kapva a csökevényes kölyköt, szaladni kezdett. Alig fogta fel saját cselekedeteit. Csak egyet tudott. Most ezt kell tennie. El kell érnie, hogy a kölyök életben maradjon. Életben kell tartania Chisát. Minden áron!

***

Megpróbáltam lapulni, ám az alacsony hóból egyre kikandított farom. Nem tudtam azt is lehúzni. Nem törődtem vele többet. Tekintetem a vadra irányult. A hófehér nyulat csak a szeme sötétsége miatt vettem észre. Fall nem messze tőlem, mélyre lapult, hátsó lábaival idegesen lépkedett. Mindjárt… mindjárt… mindjárt lehet… mindjárt… Most! Elrugaszkodtam, de a nyúl pillanatok alatt megneszelt és gyorsan, a havat fölkavarva elrohant. Én utána. Egy kis ideig még tudtam követni, de az egyik fatörzs alatt meglógott előlem. Hallottam Fall puha, fáradt lépteit magam mögött. Ráfordítottam tekintetemet. Pillantása lesújtó volt. Mérges rám, amiért elszalasztottam. Megvan, hogy hol hibáztam. Fall meggondolta az ugrást, mikor én kivetődtem. Jobban kell figyelnem. Fall tekintete az enyémbe váj, majd elfordul. Igen, jobban oda kell figyelnem, vagy különben éhen veszünk.

A kicsi Chisa nagy kölyökké vált. Fall megmenekítette Beiyo elől. Megmenekítette, fölnevelte és lassanként farkast faragott belőle. A vén hímet egy hatodik súgás, vagy valami más vezérelte. Nem tartoztak sehová, ketten járták a vidékeket. Olykor idegen területekre tévedve, ahonnan harccal vívták ki magukat, ha kellett. Chisa egyre nőtt, tanult, gyarapodott.

***

Talán harmadik napja már… nem emlékszem. Fáradt vagyok fölkelni, de mennem kell. Hamarosan itt a hideg. A nagy hideg. Nem maradhatok tovább Fall mellett. Már nem látszik, csak egy púp a hóban. De én tudom, hogy ott van. Ott van még. A lelke már nem. Eltávozott. De a teste ott van. Fall itt hagyott engem. A teste jéggé dermedt, már nem tudtam megenni. Mennem kell. Fázom. Pont, mint amikor gyerek voltam. Akkor is mindig fáztam. Gyengének tartottak. Én mégis élek. Fall segített. Ő fölnevelt engem. Segített rajtam. Nem hagyott pusztulni. Most pedig elment. Itt hagyott egyedül. Mit fogok tenni? Mit fogok tenni egyedül?

Erre alig van vad. Több tetemet láttam. Mindnek van egy, vagy több luk a testén. Véreztek. Vörös volt a jég, a hó körülöttük. Félek ettől a lyukat szóró valamitől. Nem akarok meghalni. Élni akarok. De fáradt vagyok. Fázom. Egyedül vagyok. Szükségem van Fallra, de ő halott. Egyedül kell továbbmennem. Élelmet kell találnom. Vadásznom kell. De nincs vad. Hová tűntek? Mi történt a vaddal? Erre miért nem érzek falkát? Miért, miért, miért? Nem értem ezt a sok kérdést. Tudni akarom a válaszokat. Fall. Segítség kell. Segítség kell!

Nem szabad megállnom. Nem szabad megpihennem. Ha lehunyom a szememet, meghalok. Vége lesz. Nem szabad. Nem halhatok meg. Még nem. Képes vagyok a túlélésre. Nem ölhet meg semmi. Nem vagyok gyenge. Nem pihenhetek. Nem aludhatok. Fáradt vagyok… nagyon fáradt… aludnom kell… aludni akarok… NEM! Nem szabad aludnom. Nem szabad. Mennem kell. Találni vadat. Vadásznom kell. Ennem kell. Hús kell!

Chisa testét lomhán vonszolta a magas hóban. Egyre dülöngélt, ám nem állt meg egy pillanatra sem. Haladt előre. Az idei tél különösen hideg volt. Minden fagyos. Az ifjú nőstény teste megingott, majd elesett a hóban, ahonnan csak fején, és egészen szeméig húzódó fekete foltján kívül semmi mást nem lehetett látni. A hófehér bunda lassan beleolvadt a fagyba. Egyre hűlt és hűlt…

***

Nincs vad. Már kiértünk a területünkről. Láttam két tetemet. Haiyakuya és Vido. Ők nem tértek vissza múltkor a vadászatról. Átkozott kétlábúak. Átkozott legyen az összes. Elfognak, vagy megölnek. Mindegy mit tesznek, ártanak. Mindig csak ártanak. Nem tudják, nem is sejtik, hogy vétenek… vad… nem… ez egy farkas szaga… nem ismerem… Chisa… Chisa, ahogy nevezik. Hol van?

A sűrű erdőket egy kisebb csapat hím járta. Szélesen szétszóródtak, kutatták a tájat vad után, ám csak elhullott, fagyott társakba botlottak. Hirtelen az egyik, halványszürke színű farkas fölkapta fejét. Megérzett valamit, ám nem tudta hol van. A csöndet egy vonyítás törte meg.

Nem érzem. Nem érzem, csak halványan… vonyítás… Balsar talált valamit. Talán a Chisa nevűt. Lehet. Lehet még él. Újabb vonyítás. Fájdalmas nyüszítés. Futnom kell. Mi történt Balsarral? Meglátom. Egy fehér nőstény. Sovány. Gyengének tűnik. Alig tudja szorítani Tirin nyakát. De áll. A teste alig mozog. Fagyott. Erős, ha ennyi időt kibírt. Nem lehet gyenge. Biztos. Fenyeget engem. Balsar készen áll. Nem akarom megtámadni. Azt akarom, hogy elengedje Tirint. Nem akarom bántani. Nőstény, engedd el Tirint…

Nem tudom mi történt. Éreztem, hogy meleg van a lábamnál. Lehelet. Lassan megéreztem ki az. Balsar és Tirin a nevük. A Tirin nevű hirtelen megmarta a lábamat, majd fölvonyított. Hívott valakit. Ahar. Igen, így nevezik. De engem nem fognak megenni! Én nem pusztultam el! Fölkelek és elkaplak… alig tudom tartani. A fogaim vacognak. Alig érzem a lábaimat. De állok. Erős vagyok. Nem hagyom, hogy megegyenek! Nem ehetnek meg! Itt van. Nem néz a szemembe. A Balsar nevű egyre a szememet fürkészi, de az Ahar nevű nem néz a szemembe. Az Ahar nevű nem akar bántani… azt akarja, hagyjam a Tirin nevűt… nincs elég erőm… már alig tudom tartani… elengedem őt… Ahar…

Chisa hirtelen pattintotta ki szemeit, majd elkapta Tirin nyakát. Gyenge volt még, éhség marta, de erősen, biztosan próbálta tartani a világosszürke hímfarkast, aki azért vergődni vágyott, de hamar elment tőle a kedve. Ahar egyre kerülgette a farkaslányt. Nem akart támadni. Tökéletes példány volt. Túl tud élni egy ilyen soványságot. Meg fog tudni hízni, még erősebbé válhat. Egy ilyen példányt nem ölhet meg. Erős utódai lehetnek. Nem ölheti meg… ezért sem ölheti meg… ám valami más is volt Ahar fejében, mely eddig egyetlen farkas fejében sem fordult meg…

Néztem. Nem néztem a szemébe. Elengedte Tirint. Ott állt, nem mozdult. Gyenge. Elesett, mire Balsar mohón ugrott oda. Megvédtem. Ő hasznos nőstény. Erős utódokat adhat. Nem ehetik meg. Balsar! Állj meg Balsar! Khaika sem örülne neki, hogyha egy ilyen nőstényt megölnénk. Khaikáé lenne ő is. Khaika erős utódoknak tud életet adni. Ezzel a nősténnyel jó lesz. Vigyük el neki a nőstényt… gyere Balsar, Tirin! Vigyük el a nőstényt… vigyük vissza… gyertek…

***

Egy falka. Fall elhagyott, de itt egy falka. Nem tudom, mióta vagyok itt, de ide kellek. Itt más. Nem vagyok szabad. Itt vannak szabályok. Én nem vagyok elég erős. Engem még lehet bántani. Ha erős leszek, akkor már nem lehet bántani. De még nem vagyok elég nagy. Még nem. Még sokat kell nőnöm. Még nem vagyok elég érett. Moru azt mondta hamarosan. Hamarosan párosodhatok. Én is fontossá válok. Láttam ma Ahart. Ahar hozott ide. Ő, Balsar és Tirin. Ők szürkék. Khaika befogadott a szürkék közé. Én fehér vagyok. Nem tartozom ide. Moru azt mondta, kellek. Miért?

Alai nem szereti, amikor Chisa közelében vagyok. Folyton bántja. Hamarosan Chisa párosodhat. Hamarosan Alai és én is. Alai hamarosan gyengébb lesz, mint Chisa. Akkor pedig Khaika Chisát választja maga mellé. Khaika el akar menni a vidékről. Szerintem nem jó ötlet. Ide nem tudnak eljutni a kétlábúak a hegyek miatt. A határunk hegyeken túl van. Oda ne merészkedjenek a falkából, és akkor nem lesz baj. Khaika szerint ide is eljutnak. Hamarosan. Minden gyorsan történik. Nem tudunk mit tenni. Én nem mennék. Nem tudom meggyőzni Khaikát. Harc lesz. Nem akarom bántani Khaikát.

A hó egyre szállingózott. A falka némán, csenben, feszülten figyelte az ifjú trónratörő Ahar és az öreg vezér, Khaika harcát. Az acsargást mély, magas vonyítások, azokat pedig tettek követték. A két fél összecsapott. Khaika kiszokott a harcból. Jó vezér volt, régen vívott csatát. Veszítette. Az ifjú, pezsgő vér legyőzte őt, még bölcsessége, tapasztalatai ellenére is. A szürke farkasok, és Chisa az új vezérnek hódolt, míg néhányan a legyőzöttel elhagyták a falkát, a vidéket és mindent.

***

Még néhány holdölte és itt az ideje a párosodásnak. Alai fél. Feszült. Chisa erőssé vált. Erősebb, mint ő, de még nem folyt le a harc. Alai Rizo és Khaika kölyke. Nem ment velük. A nőstényem akar lenni. A falka vezére akar lenni. Én Chisát akarom. Erősebb, kitartóbb, mint Alai. De ameddig nem történik meg a harc, addig Alai a legerősebb. Nem tehetek semmit… Ma tisztogattam Chisát. Ő is megnyalta a füleimet. Összebújtunk. Meleg volt. Jó volt. Chisa kiváló nőstény.

Ahar. Ma segített tisztálkodni. Én megnyaltam a füleit. Utána összevackoltunk. Nagyon meleg volt. Mint régen, anyával. De ez melegebb volt. Jobb volt. Nagyon jó volt. Moru azt mondta, Ahar engem akar. A párosodásnál engem akar választani, de nem vagyok még a legerősebb. Alai a legerősebb. Szerinte. De Alai nem erősebb nálam. Én jobb vagyok. Sokkal jobb. Hamarosan megküzdök Alaival. Igen. Erősebb vagyok. Erős utódokat akarok nemzeni Aharnak. Igen. Ezt akarom! Aharnak akarok erős utódokat…

Ismét feszült volt a csönd. A falka némán figyelte, ahogyan a két nőstény egyre köröz, néha-néha odakap egymáshoz, majd összeugranak. Ahar egyre cikáztatta tekintetét. Nem tudta miért, de valami olyat érzett, amit más farkasok nem. Tudta, hogy ilyet mások nem éreznek. Nekik ilyen nincs. Amikor Chisa egy pillanatra a földre került, akkor majdnem fölpattant, hogy segítsen neki, ám a farkaslány rögtön fölkelt és folytatta tovább a harcot. Végül győzött. Kimerülten, remegő lábakkal, de ő maradt talpon. Ahar odament hozzá, és lenyalta szeméről a már alvadó, megfagyó vért.

***

Érzem. Itt vannak mindannyian. Az összes kölyök. Érzem, hogy Ahar kinn vár minket. El kell menniük vadászni. Egyre noszogatom őket, de nem akarnak menni. A meleget akarják. Nem lehet. Menjetek. Mennetek kell. Ki kell mennetek. Ahar vár rátok. Vadászni fogtok majd hamarosan. Egyre nagyobbak vagytok. Engem meg akartak ölni, amikor ekkora kölyök lett belőlem. Elvittek, hogy megöljenek, mert gyenge voltam. Elvittek, hogy megöljenek és felfaljanak. Fall is, de akkor másképp lett. Fall megmentett. Nem akart megölni, megenni. Most pedig itt vagyok. Dhoa gyengének tűnik. Nem akarom, hogy gyenge legyen. Ahar megöli. Ahar bántani fogja, megöli és felfalja. Nőj Dhoa, nőj nagyra, erősre. Légy erős, és élj, ahogy én is!

***

Az éjszakát sikoltó vonyítások szabdalták. A farkasok gyászoltak. Az egyik tisztáson, rengeteg vér festette vörösre a havat, jeget. Több szürke tetetem hevert szerte-szét, közöttük pedig egy hófehér, vörösre maszatolódott bunda. Mellette egy megtépázott, több sebből vérző, halványszürke hím ült és vonyított. Siratta kedvesét, kölykeit… egyre siratta az ájszakában…

Nem tudom mennyi ideje már… meghaltak… Chisa, Dhoa, Emer, Kallys, Miuto… mind meghaltak… mind… átkozott kétlábúak és azok a hangos, mennydörgőik! Most fázom… Balsar és a többiek itthagytak… Khaikának igaza volt… ideértek… mendenkit megöltek… mindenkit… Alai… Chisa… Tirin… Moru… mindannyian. Fázom, Chisa meleg nélkül. Nincs vad sem. Mindent megöltek a kétlábúak. Legyenek átkozottak! Legyenek átkozottak örökre… legyenek átkozottak… örökre… örökre… örökre…

Egy vonyító hang lassan elhalkult, megnémult. Az utolsó hang, aki a halottakat siratta, maga is utánuk ment. Ahar elhanyatlott a hóban. Szemeit lassan lehunyta. Nem mozdult. Nem álmodott. Elment. Chise és a többiek után. Együtt. Újra. Újra.




Elemzések a farkaskrónikákkal kapcsolatban

Mint ígértem, megírtam neked ezt a rövidke kis beszámolót sama. Nem mondom, hogy olyan mély, filozofikus cucc, csak én így érzem, hogy egy kis ferde tükör is van ebben az alkotásban, amit csak írása közben vettem észre.

Tehát a legfontosabb, amit érzek, az a hasonlóság. A farkasok és a gondolataik. A farkasok egyszerre a természet maga, akit bántanak, pusztítanak. Ezt jelképezik azok a gondolatok, amikor pl. Ahar a tetemekről, és a fogyó élelemről beszél. Az ember lassan, biztosan pusztítja a természetet, az egész Földet. De egy másik szempontból nézve, a farkasok vitái a mai emberekre hasonlít. Amelyik cég kicsi és gyenge, azt bezúzza a nagyobb és erősebb, majd magába olvasztja, hogy gyarapodjon. A különbség csak annyi, hogy a farkasok kényszerből, ösztönből teszik ezt, ha nem szükségszerű, akkor nem. Én ezt figyeltem meg, ami egy kicsit megkavart.

Másik. Eléggé rövidke, és mintha hiányos lenne. De ha bővíteni kéne, akkor nem tudnám mivel, hiszen – és nem „lesújtásból mondom” – de egy állat memóriája többnyire kicsit kihagy, nem tudja felmérni az időtartamokat. Szerintem ezek az időbeli ugrások illenek is bele, meg nem is. Nem tudom, önmagában is elég érdekes lett.

Amit még elsősorban szeretnék megemlíteni az, az, hogy felruháztam a farkasokat egy nagyon emberi érzelemmel és néhány apró-cseprő kis „rájuk nem valló”-sággal. Érdekes megfogalmazás, tudom, sorray!^^’’’ Szóval. Ahar például önzőséget kapott. Egy falkán belül nincsen önzőség, ahogy szerelem sem – mert én úgy gondolom, hogy egy bizonyos fokig, szerelemről kellene beszélni Chisa és Ahar esetében – de Ahar ezt nagyon ügyesen megnyerte magának. Illetve ennyi ideig nem gyászolnak a farkasok sem. Valamikor olvastam, vagy hallottam, hogy bizonyos állatfajták egy-másfél napot eltöltenek egy halott társ, rokon mellett, de többet nem.

Nos, azt hiszem ennyi. Még esetleg a nevekről megemlíthetem, hogy nagyon tetszik az Ahar név, na meg a Dhoa, Khaika és Alai. Ezek jók lettek szerintem. :) Bár az ejtésük csak a fejemben kristályos… ^^’’’ sebaj. Nekem azért nagyon tetszettek. De leginkább Ahar és Alai. :) Na, akkor tényleg ennyi. Ha valamit nem tudtam jól leírni, akkor vágj hozzám néhány szót, miszerint: „Te szőke, magyarázd már el, hogy miről pampolsz!” :) Na jó, túl kritikus vagyok magammal szemben… hagyjuk! :D Nah, bybyez, és köszönöm, hogy elolvastad.

Lili-chan