A vér forrón csorgott alá verejtéktől gyöngyözött, nedves bőrén, édeskésen, keserűen, fáradó izmaninak völgyei közt, mik tompa zihálással lüktettek. Szája szélén a száradó vörösség levegős lihegéssel buggyant elő, majd az állára siklott, ereinek tekergő útját követve, lefele melegedve férfias mellbimbóját csókolva meg, majd csillagos feketeséggel hasizmainak domborodó vonalaira írt sós jeleket, megpihenve egy csöppet bordós gyöngyével köldökében. Ujjaival barna tincsei közé túrt, mik apró remegéssel billentek meg, miközben ajkai mögül halvány sóhaj lobbant elő. Férfias pillái lassan elszakították egymást, amint bágyadt kékséggel csillant meg egyik szeme, mely szelíd komorsággal ezüstözött, mint a megtört, szilánkos gyémánt, túltekintve az éjszakába. Másik kezével vállába mart. Karmai keményen belemélyedtek bőrébe, majd apró ropogással húsába vájtak, melyből a vér sírva csillogott fel, szorító kezének árkaiból öntve ki, majd feszes nyögéssel összetapasztotta a kezét. Leült. Maga elé meredt. Gondolkozott, merengett. Hosszú percek után kelt fel.
A vágy, amit érzett, nagyon kínzó és gyötrelmes volt. Nem tudta hogy miért, nem tudott róla semmit, csak hogy volt, van és lesz. Az illat, mely az orrába hatolt őrjítően kellemes volt. Kellemes, meghitt, kedves és olyan balzsamosan meleg. Megállt. Valamit érzett...
Vágyat. Erőset és könyörtelenet.
Keresve keresd keseregve...
Fehér farkas feküdt a homályos, aprón csillogó hófátyol forrón fagyos zuhataga mögött, bágyadtan nézegetve az egyszínűvé váló világot. Vágyat érzett...Erőset és könyörtelenet...





Blue gondolkozva meredt maga elé kék szemeinek merengő, homályos hunyorával, mely esőzve csillogott karcsú szempilláinak függönye mögött. Hige mellette feküdt, akaró, meleg ujjait a lány csupasz hasához tapasztva, melynek karcsú, gyöngyözött hasizmai aprókat sóhajtozva hullámoztak.
-Ébren vagy? Hige...-suttogta.
-Igen...Nem bírok aludni.
-Hige...-szemlélte derengő íriszével a zöld, kopár sziklák haldokló gerinceit.
A fiú a lányra tekintett, kezeit a vállára téve. Blue összekulcsolta ujjait Hige ujjaival, mik védelmezően, akaróan melengedték bőrét.
-Hige...Nem akarsz jönni, ugye?
A fiú nem válaszolt, sóhajtalan hallgatása egyértelmű szavakat formálva csengett a lány füleiben. Blue szorosan hozzásimult, majd kék tekintetét felfele fordította. Egy másik pár beszélgetett a kocsi fémes, rideg falának rozsdáihoz támaszkodva.

Cher halványan Hubb vállára borult, szomorkás, hideg szemeinek gyöngyös csillagaival próbálva a csontos szirteket valamilyen értelmes formához hasonlítani, de csak émelygő káoszt látott bennük, mely növekedett, hízott, ott sötétedve a vörösödött horizont végtelen síkja mögött. Nem volt semmi, csak a fagyos levegőben hullámzó és kavargóan poros, magára hagyott csupaszság. A nő ajkai beletörődő kétségbeeséssel nyíltak ki, mintha csak kívülről szemlélte volna magát:
-Mond, Hubb. Mi lesz velünk?
-Cher...
-Ha a világ el fog tűnni. Hová mehetnénk? Mi fog velünk történni Hubb?-suttogta.
-Nem kell aggódnod. Cher, vigyázok rád.-mosolyogta kedvesen rekedtes hangjával, bisztosan tudva, hogy hazudik magának és neki is.
A homályos égbolt felhős mennyezetét csillogó hullócsillagok csíkos alakja szántotta fel, mik úgy parázslottak, mint a menny könnyei. Csendesen, és természetesen...
-Mi értelme van ennek?-suttogta Cher-A világ feladta azt, hogy tovább éljen, ahogy mi is. Mi célunk volt akkor...Ha minden ilyen hirtelen és kegyetlenül véget ér, akkor mi értelme volt a létezésünknek?
-Cher, itt vagyok. Ne félj. Nem mozdulok el mellőled.
-Hubb, köszönöm hogy itt vagy. Úgy tűnik, csak akkor vagyok képes átlátni és értékelni a dolgokat, mikor már késő. De azért köszönöm, hogy tisztán láthatok.-mosolyogta bágyadtan.
-Cher?
Megcsóválta a fejét...

Tsume a csillagoktól felszakadt égre meredt. Utána Toboe fele pillantott, ki furcsa kedvességgel nézegette az alvó Quent Yaident, olykor megérintve karpereces kezének kíváncsi ujjaival. Nem messze Kiba és Cheza ültek egy sziklához támaszkodva. A férfi makacsul, rosszindulatú kétségbeeséssel felsóhajtott, miközben barna szemeivel méricskélte a virult végtelent:
-A Paradicsom...Miért érzem annyira távolinak? És miér érzem, hogy csak nevetnek rajtunk...