Kanna to Toboe
made by LilimKiss

- Gyere már kölyök! – kiáltott Hige, majd visszafordult a többiekhez és fölküzdötte magát a domb tetejére. Tsume is visszanézett a kétségbeesetten taposó Toboéra, majd Kibához fordult.
- Pihennünk kéne… hamarosan hóvihar lesz.
- Arra nincs időnk… ha sietünk, akkor még a vihar előtt találunk egy települést. – mondta Kiba megmásíthatatlan hangnemben, és ment tovább a havas lejtőről lefelé. Toboe pont addigra ért föl, mire már mindenki lenn volt.
- Huh… sietnem kell… - mormolta magában és elindult futva a dombról. Egy alattomos valami a hó alatt elkapta lábát és elesett, majd legurult a dobról. Egy nagy hóbucka állította meg féktelen száguldását. Már éppen tápászkodott volna föl, mikor egy erős állkapocs kulcsolódott karjára és kihúzta a hóból.
- Figyelj oda! – morogta Tsume egykedvűen és kicsit ingerülten, majd rángatta maga után az ifjú farkast, hogy beérjék a vágtázó Kibát.

- Pihennünk kell Kiba! Így nem bírunk haladni! – kiáltotta Hige, ám a hóvihar dúlását nem tudta túlüvölteni. Kiba pedig az orráig sem látva haladt megállíthatatlanul.
- Kiba! Kiba! – üvöltözött tovább, de a hófehér farkas nem hallotta. Vagy nem akarta hallani.
- Nem bírom tovább… pihennem kell… - motyogta Toboe az orra alatt, majd elesett a hóban. Kétségbeesetten próbált fölállni, de lábai elfagytak, a szél túl erősen sodorta testét.
- Kelj föl kölyök, mennünk kell! – ragadta meg ismét Tsume és talpra rántotta a már ájult és összecsukló kölyköt. Arcára hirtelen kiült az aggódás és döbbenet, majd a harag.
- Hige! Vigyázz a kölyökre! – kiáltotta a szintén lemaradt barna farkasnak, majd előre rohant. A szél folyamatosan arra törekedett, hogy visszafújja, de ő nem hagyta magát. Mikor beérte a menetelő Kibát, hirtelen nekiugrott és a hóba döntötte.
- Keressünk menedéket! Mind elpusztulunk, ha így haladunk! – ordította a srác képébe, mire az lelökte magáról és fölé került.
- Mennünk kell! Meg kell találnunk Chezát! – kiáltotta viszont.
- Ha megdöglesz, akkor fújhatod a Paradicsomodat! – ellenkezett Tsume ingerülten. Majd nem szóltak, csak morogtak egymásra. Kiba hirtelen odakapott a szürke farkas felé. Ismét morogták egymást…
- Hagyjátok abba! Kérlek! Én bírom még, csak egy picit elfáradtam… ne veszekedjetek! – kiabálta Toboe kétségbeesetten, miközben Hige támogatta a fúvó hóviharban. Tsume rávicsorgott Kibára, mire a fiú lemászott róla, és megnézte az ájuldozó, támolygó kölyköt.
- Megpihenünk… keressünk menedéket! – üvöltötte, hogy mindenki hallhassa, majd egy kicsit eltért eddigi egyenes útjától és rohanni kezdett elveszítve szeme elől a többieket, akik kicsivel lassabban követték őt. Toboét ketten támogatták.

- Jól vagy kölyök? – kérdezte Hige Toboe mellé telepedve, hogy kissé fölmelegítsék egymást. Toboe duzzogva ült, de pillanatok alatt megenyhült. Fölsóhajtott egyet, majd megkordult gyomra, mire halkan fölkuncogott.
- Igen, csak egy kicsit éhes vagyok…
- Ne is mondd! Kilyukad a gyomrom az éhségtől… kopog a szemem, hallgasd! – mondta Hige föllelkesülve és szorult figyelmet tettetett. Toboe elnevette magát, míg Kiba mosolyra húzta ajkait, Tsume pedig fáradtan sóhajtott, ezzel elnyomva egy mosolyt.
- Ha nem a nők, akkor a kaja… - mondta gondterhelten, majd kibámult a csöndesebb hóviharba. – Hamarosan indulhatunk.
- Igen, hogyha Toboe is jobban lesz! – mordult föl Hige, mire az érintett is bekapcsolódott.
- Nem kell folyton aggódni miattam, akár most is indulhatunk! – pattant föl tettre készen. Kiba is fölállt, mire a kölyök arca kissé rémültre váltott.
- Ha úgy gondolod, akkor mehetünk. – mondta nyugodtan és kilépett a már néhány decibellel halkabb hóviharba. Már el lehetett látni egy kisebb távlatba, de még mindig elég sűrűn hulltak a hófehér pelyhek.
- Ezt ügyesen megcsináltam… - morogta a kölyök, mire Hige fölnevetett.
- Nem te akartad?! – kérdezte, majd a fehér farkas nyomába eredt, aki ismét gyors tempót diktálva futásnak eredt. A fiú is elindult egy mély sóhajnyi felkészülés után.

Hige hirtelen megtorpant, majd az ég felé emelte orrát és hevesen szaglászni kezdett. A többiek is megálltak, mire Kiba egyenesen visszaszaladt hozzá.
- Te is érzed?! – kérdezte valósággal izgatottan. A barna, kissé duci farkas pedig vigyorogva bólintott.
- Halványan, de érezni a virág illatát! Közel járunk! – jelentette, mire a másik két farkas is beleszimatolt a levegőbe és Toboe valósággal boldogság rohamot kapott.
- Induljunk! – mondta Kiba és rohanni kezdett. A többiek habozás nélkül követték őt. Közel volt a cél, érezték. A virágillat lassan, lomhán lengedezett. Java részét a hó bársonyosan friss illata elnyomta, de érezni lehetett. Vágtáztak a messzi fekete folt felé, amely felől jött a halvány illat. Remélték, hogy ott megtalálják a viráglányt.

- Itt lenne Cheza? – kérdezte Hige a szegényes épületekre bámulva, melyek az omladozás hihető látszatát keltették. Kiba feszülten figyelt, majd mélyet szippantott a levegőbe.
- Ide kellett jönnünk… érződik a virágillat… - mondta, majd lassan sétálni kezdett az utcán végig. Toboe szorosan Tsume mögé húzódott és úgy haladt a számára rémisztő helyen.
- Kirázza belőlem a hideget ez a fantomváros! – szólalt meg Hige csevegő hangon, zsebre tett kézzel.
- Legalább nem fogsz fázni malacka! – mondta Tsume palástolatlan vigyorral, mire szúrós pillantást kapott. Minél beljebb kerültek a városba, annál több lett az ember az utcán. A virágillat forrását, azonban nem találták.
- Biztos, hogy itt van Cheza? – kérdezte Hige, majd megakadt szeme egy hentesüzleten, melynek kirakatában jókora állattetemek lógtak.
- Te is érzed a virágillatot, nem?! Akkor erre kell lennie az útnak… erre vitték Chezát! – mondta Kiba nyugodtan. Lefordultak a már szinte forgalmasnak nevezhető utcáról egy sikátorba, ahol csak úgy versengett a jeges és fagyasztó szél. Toboe hirtelen összerándult.
- Mi van kölyök? – fordította egy kicsit hátra a fejét Tsume, mivel alig fél centi távol voltak egymástól, és megérezte a rándulást.
- Semmi, csak hideg va… - de a mondat felénél elakadt. Miközben beszélt, nem akart a férfi szemébe nézni, mert szégyellte magát, ezért oldalra fordította arcát. A következő bekötő sikátorban pedig megpillantott egy szőkésbarna lányt, akinek arca egy pillanatra meghosszabbodott, majd teljesen átformálódott. A többiek is megtorpantak a lány előtt, aki valójában egy aranyszőrű farkas volt.
- A virágillat miatt vagytok itt? – kérdezte a lány kissé kiabálva, de nem olyan hangosan. Kiba odafordult hozzá és megindult a lány felé, akinek emberi alakja karcsú volt, akár farkasként. Fekete kabátjára egy halványzöld, jó néhány számmal nagyobb férfi pólót vett, míg fekete farmerja szárát barna edzőcipőjére hajtotta. Fején barna sapka, kezében kosár volt, mely tele hússal és zöldséggel. Lezseren várta be a négy farkas megérkezését. Arca egy picit pirosas volt a hidegtől… meg futástól!
- Te is az illat miatt vagy itt? – kérdezte Kiba. Toboe még jobban a szürke farkas mögé bújt, és onnan figyelte, amint a lány füle mögé tűri aranybarna haját és elmosolyodik. Fogai picik, fehérek voltak.
- Nem, de a nagyi tudna nektek segíteni, hogyha az illat miatt vagytok itt… - mondta és hátat fordított a négy farkasnak, majd elindult. Tsume Kibára nézett, aki nem viszonozta a pillantást, hanem kis habozás után a lány után indult. Mindenki követte.

A lány ment elöl, míg a négy férfi követte. Út közben többen is a lányra köszöntek, és kérdezősködtek a nagyanyja hogyléte felől. Szívélyesen válaszolgatott, de azért rövidre fogta közlendőit. Hamarosan megérkeztek egy rogyadozó ház elé, ahová a lány kopogás nélkül benyitott.
- Szia nagyi! Hoztam néhány érdekes vendéget! – kiabálta, majd az ajtó előtt álldogáló bandához fordult. – Mire vártok, gyertek be!
- Kiket hoztál? – kérdezte egy ősz nő egy lépcső tetején, mire a négy farkas belépett a takarosan meleg előtérbe, elakadt a szava.
- Jó napot! – köszönt Kiba, mire a többiek is elmotyogtak egy-egy szót. Az idős nő lesétált a lépcsőn és bement egy közvetlenül az előtérből nyíló helységbe. A lány ledobta cipőjét és követte.
- Gyertek! Nagyi biztosan kíváncsi rátok! – mondta egészen vidáman. A négy farkas is belépett az idős asszony után a nappaliba.

- A nevem Garana, ő pedig itt az unokám, Kanna. Bizonyos vagyok benne, hogy bemutatkozni elfelejtett… - mondta az idős asszony megrovó pillantást vetve a kelekótya lányra, aki elpirult.
- Megyek és főzök teát, meg hozok takarókat! – vágta ki magát gyorsan az éles helyzetből, és már lódult is. A nő mosolygott, mire kivillantak apró fogai… lassan elhomályosodott emberi arca, és egy kopott szőrű halványbarna farkas ült Kibáék előtt, aki most mélyet sóhajtott.
- Gondolom az illat hozott ide benneteket. Nem igaz? – tért rögtön a tárgyra, mire Kiba válaszolt.
- Igen. Az unokája azt mondta, maga tudna nekünk segíteni… magyarázatot tudna adni rá, hogy miért érezzük itt az illatot.
- Minek néz engem ez a kótyagos lány, jósnak vagy mindentudónak?! – morrant föl, majd megenyhülve folytatta. – Csak azt tudom, hogy nem régen járt erre egy nemesi cirkáló. Akkor éreztük meg az illatot. Többet sajnos nem tudok… - mondta bocsánatkérően. Kiba egy pillanatra letört, majd társaihoz fordult. Hige és Toboe folyamatosan az ajtót bámulták, és az onnan szűrődő illatokat szaglászták, míg Tsume némán figyelve szaglászott. Mélyet sóhajtott.
- Köszönjük a segítséget. Azt még meg tudná mondani, hogy merre tartott a cirkáló? – próbálkozott.
- Nem, sajnos nem… de most én is had kérdezzek. Milyen falka vagytok ti? Hol vannak a nőstények? – kérdezte kuncogva, mire a négy farkas egymásra nézett. Már éppen tiltakozni kezdtek volna, mire belépett Kanna egy tálcával és néhány pokróccal a karján.
- Hoztam egy kis finomat! Addig ne menjetek, amíg tart a hóvihar és nem ettetek! – mondta viccelődve, háziasszonyosan, ami elég furán mutatott egy alig 16-17 éves lánynak. Hige és Toboe rögtön a lány előtt termettek.
- Ó, segíthetek? Szívesen segítek! Majd én viszem a tálcákat! – kapta ki a lány kezéből a tálcát Hige, és kissé csalódott, mikor ott csak zöldséglevest és teát talált. Kanna pedig a karjára tette a pokrócokat is.
- Nagyon köszönöm! Akkor viszont te segíthetsz nekem behozni a többi apróságot! – mondta mosolyogva, mire Toboe elpirult. Hige pedig kissé megsemmisült képet vágva pakolta le az asztalra a tálcát és dobta a földre a pokrócokat.
- Nagyon köszönjük, de ha megvacsoráztunk, akkor megyünk tovább. – mondta Kiba. Tsume semleges pillantással méltatta, majd elvett egy teát az asztalról és belekortyolt. Kellemesen hatott átfagyott tagjaira a meleg ital.
- Addig ne menjetek, amíg tart a vihar. Egy kölyökkel menetelni ilyen időben nem biztonságos… az ő érdekében várjatok holnap estig… - mondta az idős farkas, és maga is vett egy bögre teát. Kiba beletörődötten sóhajtott.
- Legkésőbb holnap este indulunk. De akkor mindenképpen. – mondta végül.

Toboe csak állt a tágas konyha közepén, kezében egy tálcával, melyen az ég adta világon semmi sem volt, és közben nézte a lányt, aki sürögve pakolta tányérra a félig átsütött húsokat.
- Fura egy falka vagytok, nem mondom! – szólalt meg csak úgy, váratlanul. Toboe elpirult ismét.
- Mi… mi nem vagyunk egy falka… mi csak együtt tartunk a Paradicsom felé… - motyogta zavartan, és majdnem leejtette a tálcára rakott két tányért.
- Óvatosan te tutyimutyi! – nevette el magát Kanna, majd kissé elszontyolodott. – Jó nektek. Ti együtt vagytok, többen. Mi csak ketten vagyunk a nagyival és nem kelhetünk útra. Ő már nem bírná a kivezető utat ebből a jégkockából… régen pedig én nem bírtam volna… - mondta szomorkásan mosolyogva, majd sóhajtott egyet és vigyorogva megszólalt. – Na, elbírod ezt a néhány tányért úgy, hogy nem ejted el?!
- Persze, persze! – hadarta zavartan Toboe, aki elmélyült a lány szomorkás arcának bámulásában. Erre Kanna rárakott a tálcára még két tányért és kettőt a kezébe vett.
- Oké, akkor mehetünk! – és eme végszóra kiléptek a konyhából az előtérbe, és onnan a nappaliba, ahol már mindenki teát kortyolt és Hige pokrócba burkolva levest szürcsölt.

- Nagyon fincsi volt a vacsi! Nem is tudtam, hogy ilyen jó, ha félig át van sütve a hús! – dicsérte Hige Kannát, aki halkan fölkuncogott. Tsume sóhajtott.
- Ha nem a kaja, akkor a nők…
- Köszönjük szépen. – mondta Kiba és fölállt, majd az előtér felé vette útját.
- Hová mész Kiba? – kérdezte rögtön Toboe. A fehér farkas visszafordította fejét és úgy válaszolt.
- Majd reggel jövök. – és ezzel kiment.
- De Kiba…!
- Hagyd. Reggelre visszajön. – szakította félbe az ifjú kölyköt Garana. – Kanna kérlek, rendezd be a szobámat a vendégeknek…
- De miért nem aludhatnak inkább nálam? Szerintem elférünk négyen a szobámban! – ellenkezett rögtön az ifjú lány, mire Garana elmosolyodott.
- Ahogy gondolod, és ha ez megfelel a vendégeknek is.
- Nekünk jó lesz! – lelkesült föl Hige és Kannába karolt. – Na akkor menjünk föl, segítek neked megágyazni!
- Gyere te is Toboe! – nyújtotta karját a kölyöknek, aki elpirulva fölállt és követte a kissé morgó Higét és a vigyorgó lányt. Fölszaladtak az emeletre, így csak Tsume és Garana maradtak lenn, néma csöndbe burkolva.
- Érdekes kis falka… - jegyezte meg Garana, mire Tsume elmosolyodott.

- Hú, ezek a te dolgaid? – kérdezte Toboe a lány szobájában egy polcnyi könyvet bámulva.
- Ja, a nagyitól kaptam őket. Jó mi?! – mondta mosolyogva Kanna, miközben kinyitott egy szekrényt és kipakolt belőle néhány ruhát.
- Tudok segíteni? – kérdezte Hige csábítóan, mire Kanna fölkuncogott.
- Ha megtennéd, akkor lemész a nagyihoz és megkérdezed tőle, hogy hol vannak a matracok? Lécci! – kérte a lány mézes-mázos hangon, mire Hige duzzogva letrappolt az emeletről. Arra egy másik szekrényből matracok kerültek elő.
- Miért kérted meg Higét, hogy kérdezze meg Garanától, hogyha tudtad, hogy itt van? – kérdezte Toboe ártatlanul, naivan. Erre Kanna magához húzta, és a fülébe suttogott.
- Azért, mert olyan elmélyülten udvarol, pedig nem akarok vele kettesben maradni…
- Ez gonosz dolog! – nevették el magukat egyszerre. Még akkor is kacagtak, amikor Hige megérkezett a válasszal, miszerint a matracok Kanna szekrényében vannak.

- Pszt! Pszt! Toboe! – sustorgott Kanna olyan halkan, ahogy csak lehetett, de a farkasfiú egyre csak durmolt.
- Toboe! Kelj már föl! – próbálkozott még egyszer, majd fölkelt ágyából, és a fiú mellé térdelt. – Toboe… kelj föl Toboe!
- Hmm… nem nagyi, nem kérek több pudingot… nagyi… minden rendben? – motyogta a fiú, majd hirtelen csapott egyet karjával, hogy majdnem eltalálta a mellette fekvő Tsumét.
- Nagyi… ugye minden rendben… mondj valamit! – kezdett el egyre hangosabban nyöszörögni. Kanna megrémült, majd befogta a fiú száját, fölkapta a vállára, és kipucolt vele a szobából. A lány vállán hirtelen magához tért Toboe és majdnem fölsikoltott. Leértek a nappaliba és ott Kanna letette a fiút.
- Mit művelsz? Miért kellett lehoznod? – kérdezte meglepetten a fiú.
- Ki ez a nagyi? Te is a nagymamáddal éltél? – kérdezte a lány letelepedve elé. Toboe hirtelen összerándult és fölhúzta térdeit, amiket átkulcsolt kezével.
- Nem voltunk rokonok… csak befogadott… de elment. Elhagyott, nem tudtam megvédeni… - mondta lassan, majd halkan hüppögni kezdett. Fejét térdére hajtotta, hogy eltakarja könnyeit. Nagyon meglepődött, amikor Kanna átölelte és simogatni kezdte a hátát.
- Amúgy föl akartalak kelteni, mert mutatni szeretnék valami szépet! – mondta a lány vidám hangon, hogy elterelje Toboe figyelmét. Sikerült is neki, mert a fiú lassan fölemelte fejét és a szelíd, barna szempárba nézett.
- Milyen szépet? – kérdezte kicsit hüppögő hangon és bánta, hogy a lány már nem öleli.
- Gyere! – pattant föl a földről Kanna, és a fiú karját elkapva húzni kezdte az előtérbe, majd onnan ki a szabadba. Sötét volt, a lámpák fénye annyit ért, mint a szentjánosbogár a ködben. Erős, fagyos szél fújt.
- Itt hideg van Kanna! – morogta Toboe, de azért futott az őt rángató lány után egy helyre, amit csak ő tudott. Sikátorok között szaladtak el, hangosabb bandákat kerültek el… de egy banda nem is volt olyan hangos, így jól beléjük szaladtak.

- Nocsak picinyem! Hogy is hívnak… megvan, Kanna! Gyere csak ide! – ragadta meg egy férfi Kanna karját, aki rögtön elengedte Toboét, hogy lefejtse magáról a nemkívánatos fickó mancsát.
- Egy ilyen kis taknyossal járkálsz? Miért nem tartasz inkább velünk? – állta körbe a párost vagy 15 ember. Toboét is elkapta egy férfi, és hátracsavarta a kezét.
- Toboe! – próbált meg szabadulni a lány, de az erős marok nem hagyta elmenni.
- Ne csináld már ezt kislány! Ha hajlandó vagy ilyenkor az utcán lófrálni, akkor bármire hajlandó vagy! – mondta a fogvatartó, és megragadta a másik kapálózó kezet is. Kanna kirántotta rosszul megfogott kezét és pofon vágta a vezérnek tűnő alakot, akinek kifreccsent az orra vére is. A lánynak bennragadt a levegője az ijedtségtől. Ha lebukik, akkor nagy bajban lesz… de hirtelen a vezér is arcon csapta, hogy fölrepedt a szája és a szeme sarka.
- Kanna! – kiáltotta el magát Toboe. Testét hirtelen megszállta valami hihetetlen düh, és kirántotta karját az őt fogvatartó betonöklökből.
- Mi a franc?! – szólalt föl a férfi, de utána rögtön mély álomba szenderült egy hatalmas áll alá érkező ütéstől. Ez után fordul a mellette lévő férfihez, akinek arca félelemmel teli torz grimaszba rándult, amint a dühös arcból egy vicsorgó fenevad éles agyarakkal teli pofája lett. Egy vasból való állkapocs harapta két oldalt csontig a karját. Vére szétfröccsent a fagyos levegőben. Néhányan elszaladtak. Toboe már éppen támadott volna a következő alaknak, mikor valaki nekiment. Kanna gyönyörű aranybarna bundáján halványan vörös foltok voltak.
- Elég legyen Toboe! Hagyd abba! – kiáltotta, majd lassan lenyugodott és visszavette emberi alakját. Az a két alak, aki még maradt, saját vizeletükben ülve remegtek, majd elájultak. Toboe lihegett. Lassacskán megnyugodott, majd ismét emberi alakot öltött föl. Térdei remegni kezdtek és a földre rogyott.
- Eddig… én nem bántottam senkit sem szánt szándékkal… én soha… - fordult rémült tekintettel Kanna felé, akinek halványzöld pólója véres maszatoktól volt tarka, arca belilult. Leguggolt a fiú mellé és átfogta a vállát.
- Figyelj, egy csomót szenvedtünk, úgyhogy most már tényleg meg akarom mutatni azt a szépet! Benne vagy még? – kérdezte bátorítón. Toboe ránézett. A barna szemek csillogtak a sötétségben. Bizonytalanul bólintott.
- Akkor hajrá! – pattant föl a lány és magával rántotta a dühtől remegő srácot is.

- Hmm… - mormolta Kiba, miközben rótta az utcákat. Az imént látta Toboét és Kannát elfutni előtte egy sikátorban. Vajon hová mentek, és miért? A többiek hol vannak, és tudnak-e róla? Alighogy ezt végiggondolta hangos nevetésre lett figyelmes, és a következő kis poros utcácskában megpillantotta a szorult helyzetben lévő párost. Már majdnem odament volna, mikor észrevette, hogy fölpofozzák Kannát, és erre Toboe fölüvölt. Fölgyorsultak az események. Toboe egy ökölcsapással kifektette az őt tartó férfit, majd egy következőt döntött le már farkas formában. Kanna is elszabadult, és arcát a pólójába törölte, ami vérmaszatos lett, majd a lassan vérengző farkaskölyökre nézett és nekiugrott. Az emberek szerencsére nem látták meg, hogy farkas. Kiba elfordult, mivel a többiek elmenekültek és elmúlt a vész. Vajon mit keresnek itt?

- Hová megyünk már Kanna?! – kérdezte a fiú, miközben egy emeletes ház néha fokhiányos tűzveszély esetén használt lépcsőjén szaladtak fölfelé.
- Majd meglátod! Nagyon szép lesz, hidd el nekem! – válaszolt a lány és fölugrott egy félig letört lépcsőről, ami éppen meg tudta tartani. Már csak néhány lépcsőfok volt hátra, mikor Kanna alatt leszakadt egy elrozsdásodott fok. Fölsikoltott, de Toboe éppen elkapta.
- Te mindig ilyen veszélyes helyeken járkálsz? – kérdezte a fiú, miután fölhúzta Kannát.
- Múltkor még jó volt ez a lépcsőfok! – kérte ki magának gyorsan a lány, majd elmosolyodott. – Gyere, mindjárt ott vagyunk! – és ezzel ment is tovább. Fölértek a lépcsőn a ház tetejére. Toboénak elállt a lélegzete. Az ég sötétjén hatalmas színes csíkok futottak végig teljesen megvidámítva a távoli hóvihar és a hangos szél komorságát.
- Ez gyönyörű! – rohant közelebb Toboe a tető széléhez fittyet hányva a szélre.
- Na látod, nem megmondtam?! – kérdezte Kanna mellé érve. Csak álltak a zúgó szélben, bámulva az eget. Álltak, és Toboe nagyon meglepődött, mikor a lány megsimította a kezét.
- Fogd meg a kezemet! – kérte a felé forduló fiútól, aki vörösen, de örömmel teljesítette a kérést.
- Köszönöm szépen, hogy megmutattad ezt nekem! – mondta lelkesen Toboe, és ismét a lányra nézett, akinek szomorú volt az arca.
- Én is köszönöm, hogy megvédtél… - mondta halkan, hogy elnyomta a szél beszédét. Odabújt a fiú hátához és arcát a piros ingbe fúrta.
- Mi a baj Kanna? Mi történt? – kérdezte a fiú és meg akart fordulni, de Kanna szorosan tartotta.
- Ne nézz most rám… csak… álljunk így egy kicsit még… csak egy kicsit… - mondta síró hangon, mire Toboe rögtön megfordult kitépve magát a szorításból és magához ölelte a lányt, aki nagyon meglepődött. Így nagyon hamar elborultak a havas tetőn. Kanna alul Toboe fölötte. Hajukba, arcukra és ruháikra hó ment. Elpirultak, majd elnevették magukat. Kanna szempillája lassan fehéres lett, az ott ragadt könnyek megfagytak rajta. Csak ölelkeztek a hóban, majd Toboe pörögni kezdett magával rántva a lányt is. Végiggurultak a havas tetőn, míg el nem érték a párkányt, ahol nagyot koppant a fiú háta. Csak kacagtak megállíthatatlanul, amitől a hajukban lévő hó egymás arcába és nyakába kezdett záporozni. Ismét gurulni kezdtek csak most a másik irányba a párkányig. Kifulladva nevettek és kapkodták a levegőt. Testüket rázta a hahotázás és az olvadt hótól vizes és fagyott ruha. Lassan föltápászkodtak és ismét az égre emelték tekintetüket. Eltűnt arcukról a hahota, már csak szomorkás mosoly maradt.
- Miért sírtál? – kérdezte kicsit hangosabban Toboe az orkánhangú szél miatt. Kanna megölelte a fiút és beledörgölte arcát az átázott ingbe.
- Gyere, menjünk haza! – mondta aztán mosolyogva és indult volna, de Toboe megragadta.
- Miért sírtál Kanna? – kérdezte kétségbeesetten. – Miért nem akarod elmondani? Akkor miért mutattad ezt meg csak nekem? Miért sírtál Kanna, mondd el!
- Veletek mehetek? – kérdezte a lány és egy könnycsepp csordult végig arcán. Toboe megdöbbent.

Morgolódás hallatszott, majd egy halk ásítás a csaknem vaksötétben. Hige lassan fölült és körbenézett. Elvigyorodott, amint pillantása Kanna ágyán megakadt. Fölállt és odalopakodott. Már éppen megsimította volna a takarót, mikor egy közönyös hang félbeszakította.
- Már vagy egy órája lementek. Nem mennék le a te helyedben malacka! – mondta Tsume, mire Hige morcosan lehuppant vissza fekhelyére.
- Előbb még aludtál! – morogta kényszeredetten, hogy valamit válaszoljon.
- Olyan hangosan ásítozol, hogy még egy halott is kikelne a sírjából! Aludj, és majd reggel bájologhatsz a kislánnyal… - mondta a szürke farkas, majd hátáról átfordult oldalára és visszazárta eddig nyitott szemeit. Hige csak ült a néma, csöndes sötétben, majd ő is visszafeküdt.
- Lecsapta a kezemről a kölyök! – morogta mielőtt visszaaludt volna. Néhány perccel később már egyenletes durmolás töltötte meg a szobát. Tsume pedig fölnyitotta a szemét. Kihagyott egy aprócska részletet, amikor tájékoztatta társát a két kölyök hollétéről. Ugyanis kimentek az ajtón. Tehát nem voltak a házban már egy jó ideje!

- Toboe, veletek akarok menni! Nagyi nem tudott innen elvinni, mert vagy én nem voltam elég erős a kijutáshoz, vagy ő. De nagyi hamarosan… hamarosan elmegy, és én nem akarok egyedül maradni! Veled akarok menni Toboe! – hadarta a lány. Toboe csak állt, már nem szorítva csak tartva karjai közt Kannát. Nagyon meglepődött, majd szíve fölzakatolt és magához rántotta.
- Rendben! Gyere velünk, ha szeretnél! – mondta magához szorítva a lány fejét is. Így álltak a szélben, amíg már vacogni nem kezdtek.
- Azt hiszem haza kéne mennünk, mert különben csak jégkocka marad belőlünk! – mondta a lány megsimítva Toboe hátát, aki zavartan nevetve elengedte, és hagyta, hogy ismét maga után rángassa a hazamenet alatt.

Hige fáradtan ásítozott, amikor megszimatolta a reggel közeledtét és fölkelt. Ránézett Tsume csaknem mozdulatlan testére, majd fölé hajolt és megnézte az arcát is. Meg sem rándult, orrlukai éppencsak mozogtak jelezve, hogy levegőt azért vesz. A barna farkas föllelkesült és állásba pattant. A másik két ágy üres volt. Lerobogott a lépcsőn az előtérbe, majd befordult a konyhába, de ott nem volt senki. Átballagott a nappaliba és majdnem hátast esett. Toboe a kanapén elterülve, míg feje Kanna ölében, a lány pedig a vállára dőlve aludt. Ruháik java része a földön hevert. Pokróccal és néhány nagyobb ruhadarabbal takaróztak.
- Hát ez… - nyögte ki Hige, majd kihátrált és fölszaladt a lépcsőn. Majdnem nekiment Tsuménak.
- Figyelj oda malacka! – szólalt föl hangosan a szürke farkas, és kikerülve a kissé zaklatott Higét, lement a nappaliba, ahol elnevette magát.
- Nocsak! – jegyezte meg hangosan is. És a két fiatal csak aludt, kiheverve az est fáradalmait, és a nagy verekedést, lépcsőmászást, hempergőzést.

- Felelőtlen voltál Kanna! – emelte föl a hangját Garana, miközben a másik négy farkas némán üldögélt a kanapén.
- De én csak…
- Nincs! Ostobaság volt! Mi történt volna, hogyha arra kerül a sor, hogy meg kell magadat védeni, mint farkas?! Akkor mit tettél volna?! – vágott közbe az idős farkas. Kanna csak állt némán, megszégyenülten. Valóban nem gondolt bele, hogy mi lett volna, ha Toboe nem védi meg. Ha Toboe nem változik át és tereli el róla a figyelmet. Mi lett volna, ha Toboét bántják, és ő is lelepleződik, mert meg kell védenie a fiút és magát is. Mind ebbe nem gondolt bele…
- Kérem, ne bántsa Kannát! Én kértem meg rá, hogy vigyen el! Ő mesélt arról a helyről és én kértem, hogy vigyen el, hogy mutassa meg! – szólalt föl hirtelen a farkaskölyök, csaknem síró hangon. Garana fölhúzta szemöldökét és ránézett a barna hajú fiúra. Néhány percig csönd honolt, majd az idős hölgy mélyet sóhajtott.
- Értem. De Kanna akkor is felelőtlen volt. Nem flangálhat két gyerek, az éjszaka közepén az utcán. Veszélyes; nektek pedig különösen! – zárta le végül a témát. – Most pedig itt az ideje, hogy rendesen megreggelizzünk. Kanna…
- Értettem! Megyek és készítek reggelit! – lelkesült föl a lány a halvány megbocsátáson és már rohant is ki a nappaliból. Az ajtóban visszafordult.
- Toboe, nem jössz segíteni? – kérdezte, mire a kölyök is lelkesen fölpattant és követte. Hige is utánuk indult.
- Nem gondolod, hogy elegen vannak? Vagy föleszed mások adagját mielőtt kihozzák malacka? – kérdezte Tsume és kibámult az ablakon. Hige nem vett róla tudomást, csak mosolyogva kiment segíteni a párosnak. Néhány percnyi csönd után Garana megtörte a jeget.
- Ma este már indulhattok, nyughatatlan barátom. De lenne egy kérésem hozzátok.
- És mi lenne az? – hajolt előre Kiba és a szürke farkas is visszafordult a mondandó idejére.
- Kérlek, vigyétek el innen Kannát. Nem akarom magam mellett tartani, nem erre született. Nyughatatlan és a szépre vágyik, de én már túl öreg vagyok, hogy kivigyem ebből a havas medencéből. – mondta az idős asszony szomorkás mosoly kíséretében. Kiba Tsuméra nézett, majd vissza Garanára.
- Rendben, magunkkal visszük.
- Még egy kölyök fog minket lassítani… csodás… - morogta Tsume alig hallhatóan.

- Oh, gyere akkor te is segíteni Hige! Kérlek, vegyél le néhány tányért onnan a szekrényből… valami edényt még, meg poharakat. Te pedig Toboe, ott a kanna, tegyél föl vizet teának! – vezényelt a lány, majd a hűtőhöz lépett és kivett belőle egy jó adag húst a két fiú pedig nyálcsorgatva abba hagyták teendőik végzését.
- Hé, most lazsálni vagytok itt, vagy segíteni?! – csattant föl Kanna nevetve és már készen is volt saját teendőivel. – Én megyek, megkérdezem, hogy ki kér teát, addig ti is végezzetek!
- Igenis! – vágta haptákba magát a két fiú és indultak a dolgukra. Majd a lány kiment. Hige még egy ideig téblábolt a szekrények körül, majd megállt.
- Gratulálok kölyök, jól lecsaptad a kezemről! És már az első pillanatban! – mondta mosolyogva. Először nagyon bánta, hogy nem neki sikerült meghódítania Kanna szívét, de aztán eszébe jutott Blue. Toboe megállt és elkezdett a főzőedényből kifolyni a víz. Értetlen arcot vágott.
- Ezt meg, hogy érted Hige?
- Á, semmi! Nagyon tetszik neked a kislány? – kérdezte, cinkosan kacsintva, mire a kölyök elpirult.
- Nem, mi csak barátok vagyunk! – hadarta gyorsan, majd az ajtóba nézett, ahol Kanna halványan mosolyogva állt.
- Kifolyik… zárd el… - mondta nevetve az ingével egybeolvadt fiúnak. Toboe persze elsőre nem értette meg a célzást, így Hige intézkedett.
- Jaj, bocsánat! – mentegetőzött gyorsan.
- Semmi vész, na tegyük oda a teát! – mondta a lány mosolyogva. Hige egy kicsit nézte Kannát. Egy pillanatra összeakadt a tekintetük, mire a lány szemének csillogása szomorkásból vidámba csapott át. Már éppen odalépett a volna a kölyökhöz, hogy elvegye a teli főzőedényt, mikor a föld megingott alatta és a távolban sikolyok kezdték föltörni a délután nyugodt zsongását, zümmögését.

- Mi történik? – rontott ki a három farkas a konyhából és látták, amint Kiba kivágja a bejárati ajtót és kiáll az utcára.
- Nem tudom Kanna, de ne menj ki az utcára! – kiáltott a már éppen rohanni akaró lányra Garana.
- Ezek Jaguara katonái! – rontott be Kiba, mire Tsume is odarohant és a többiek is ott toporogtak.
- Ha ezek Jaguara katonái, akkor sietnetek kell! Azonnal hagyjátok el a várost, amíg még nem túl késő! – kiáltotta Garana miközben maga is kifelé tört a lakásból.
- Értettük! Gyerünk, indulás! Gyere! – hadarta Tsume és megragadta Kanna kezét, aki meglepődött és hirtelen hátra fordult nagyanyjához, aki szintén mögöttük futott, amennyire csak tudott. Sikátorokon futottak végig, sikolyoktól, fegyverropogástól kísértetten. Fejük fölött szétrobbant a tető. Égő cserép és fadarabok szálltak szerte-szana. A következő mellékutcában már javában égtek a háztetők.
- Nagyi, ne maradj le! Gyere, add a kezed! – kiáltotta Kanna és nem törődve Tsume ráncigálásával mindenképpen meg akart állni, hogy visszamenjen a nagymamájához.
- Gyere már kölyök! Itt akarsz elpusztulni?! A gyengék elvesznek, mert nem érdemesek az életre! – kiáltotta Tsume és nagyot rántott a lecövekelni akaró lányon, hogy attól elesett és a földön húzta. Kénytelen volt megállni, mire Toboe is megtorpant. Kanna kirántott a kezét a szürke farkas vasmarka közül és visszafelé szaladt, nem törődve a szavakkal, vagy nagyanyja integetésével.
- Nem hagylak egyedül nagyi! – kiáltotta, mire hirtelen ismét egy robbanás dördült a mellettük lévő ház tetejébe. Hatalmas, égő gerendák kezdtek el a föld felé száguldani.
- Nagyi!
- Kanna!
- Toboe!

A másodpercek fölgyorsultak. Minden csak egy pillanat alatt történt. Egy elhaló nyögés és egy sikoly szelte át a sikátor bűzös egészét. Ezután egy kiáltás, majd még egy és még egy.
- Kanna! – ordította Toboe torka szakadtából és a lány felé rohant, ki nagyanyját átkarolva feküdt néhány égő gerenda és egy csomó törmelék alatt. A lány hangja elvékonyodott és egyre sikoltozott, nyögött a fájdalomtól. Lassan érezni kezdte a pörkölődő, eleven hús szagát, mely fojtogatta. Elevenen falta fölfelé a tűz.
- Kanna, mindjárt kiszedlek onnan, ne aggódj! – ordította könnyektől áztatottan Toboe, miközben szívét facsarta a kínszenvedő sikoly, mely a lány testéből tört elő. Megragadta az egyik gerendát és megpróbálta fölemelni, de nem bírta. A tűz nem hátráltatta volna, de túl gyenge volt, hogy fölemelje a nehéz keresztfát.
- Gyere már Toboe, mennünk kell, vagy különben mi is itt döglünk meg! – ordította Hige, és Tsuméval együtt próbálták elrángatni a kölyköt, aki nem tágított. A két farkas nem tudta elvinni a sírva ordító és sikítozó lánytól.
- Toboe, menjünk! – kiabálták, mire ismét robbanás hallatszódott nem messze tőlük.
- Nem! Meg kell mentenünk Kannát! Velünk kell jönnie! El akarom vinni! – üvöltötte a farkaskölyök. Mellette lassan elhalkult a sikítozás.
- Toboe! Menj… menj… menj már! – ordibálta rekedten, összeégett arccal Kanna, majd fejét leejtette néhány égő fadarabra.
- NEEEEEM! – visította Toboe és megpróbálkozott ismét fölemelni a gerendát, ami néhány centire megemelkedett, de utána visszaesett a földre. Toboe szemei elkerekedtek, majd hatalmas könnyek buggyantak ki belőle, melyeket a tűz pillanatok alatt fölszárított. Összecsuklott, de Tsume elkapta, és a vállára vette. Újra rohanni kezdtek. Sikolyok, üvöltések és sírás kísérte útjukat, míg ki nem jutottak a városból és annak határa közeléből.

Toboe lassan kinyitotta szemét. Nem látott mást, csak a szürkés felhőkkel borított eget, melyből apró kis fehér hópelyhek szállingóztak. Rögtön fölült, és följajdult, ahogy megérezte tenyerén a jéghideg havat égető. Körbenézett. A többiek némán nézték őt, majd elfordították fejüket kíváncsi tekintete elől. Lenézett kezére, melyről lepörkölődött a bőr, és a sebeket csípte a hideg hó és bármi tapintása. Könnyek szöktek szemébe. Fölhúzta térdét és ráborult zokogva.
- Pedig velünk akart jönni… együtt maradhattunk volna… miért kellett így történnie?! – sírta üvöltve, de senki nem adott neki választ. A világ haldoklik… van, aki előbb, van, aki később pusztul vele… nem tudnak mit tenni ez ellen.

Toboe egyre csak sírt, zokogott. Nem tudott mást tenni. Nem tudott segíteni Kannának. Másodszorra vesztette el azt, ami a legfontosabb volt számára… aki a legfontosabb volt számára. Ő… ő maga, Kanna kérte meg rá, hogy meneküljön. Meg akarta védeni azt, aki fontos volt számára, de ez az ő életébe is került. Lassan abba hagyta a zokogást. Fölemelte vörösen égő szemeit térdeiről és a többiekre nézett, akik szintén rossz hangulatban várták, amíg ő fölépül. Elmosolyodott.
- Találjuk meg Chezát… találjuk meg a Paradicsomot! – mondta határozottan, és nehézkesen, de fölállt. A többiek is fölkeltek és elindultak. Még Egy utolsó pillantást vetett a fehér pelyheket ontó égboltra.
- Kanna… találkozunk a Paradicsomban, várj rám! Keresd meg a nagyit is és várjatok rám együtt!