4 ismétlés |
Fehér |
2007.05.15. 14:14 |
A 14. rész lebilincselő és ijesztően befejeztlen események sorozatával zárult. Miután Darcia összecsapott Kibával megjelentek Jaguara cirkálói, amik elragadták Chezát, Chert, Hubbot és Bluet is. A halott Hamonával karjaiban a lelkileg megsemmisült férfi a lézerekkel kastélyát elpusztító, eget elnyelő hadi gépeket nézte, majd ezüstös fényben eltűnt, amely, miután kialudt, felfedte a romokat. Farkasvonítások szálltak a halvány hóesésben. Toboe kiabált Kibát hívogatva, miközben Tsume és Hige az elkeseredéstől, és döbbenettől megbénultan nézték a sivár teret... Kiba eltűnt...
A következő 4 részt nyugodt szívvel ki lehe adni, ugyanis az eddigi történéseket ismétlik meg a szereplők szemszögéből. A 15.-ben Tsume mesél, az első, második és harmadik részek cselekményét mondva el, illetve a negyedikbe is belekóstol, a lezáró Gravity alatt pedig szürke farkas futó körvonala látszik. Álom utazás címmel a 16. epizód Toboe által eleveníti fel az ő saját történetét, Freeze city-ben töltött viszontagságos kalandjait és Cheza megjelenésig mesél, amely alatt az először felzendül a Run wolf warrior, run című szám. Kicsi csalódás volt, hogy a Gravity énekében nem Toboe fürdött meg, hanem újra Kiba. A 17. részben, amely a Virág illat, farkas vér címet viseli , Hige szólal meg, az eseményeket, mint az előző szereplők, saját szemszögéből meséli el Kiba találkozásától Blueig, belekeverve a 14. rész drámai történéseit is. A részek így a szereplők elbeszéléseiből a személyiségüket is megmutatták. A 18. rész, befejező ismétlő rész leginkább az emberi szereplőkről szól, de bemutatják a hold könyvét, Chezát is, választ kaphatunk Hubb vonzalmára is, így, aki nem szeretné újra megnézni az előzményeket, hanem látni akarja a történet folytatását, az kihagyhatja az előző 3-at, de ezt bátran ajánlom megnézésre. A legelején egy plussz jelenet is látható, ami magyarázatot ad Kiba első sérülésére, ugyanis mikor Freeze city fele tartott a virág illatot követve, Quent is arra tartott és rálőtt. Ezután került a fa alá, ahol Tsuméék megtalálták. |
Az utazás megvisel... |
Fehér |
2007.05.14. 13:53 |
A szereplőket, mind a farkasokat és az embereket megváltoztatta külsőleg és belsőleg is az utazás. A viszonylag nyugodt, hol vérfagyasztóan havas, hol perszelő napos környezet is szépen-lassan átalakult csupasz, sivár és zöld sziklák haldokló sivatagává, a kék hold pedig elvörösödött. A rengeteg megpróbáltatás, és küzdelem után a kezdeti lelkesedés óvatos kétségbeesettségbe siklott át, a sebes kalandok miatt az egyre távolibbá váló Paradicsom képe megváltoztatott mindenkit.
|
Jaguara páncélja |
Fehér |
2007.05.13. 08:20 |
Egy fémes maszkot viselő nő ült az asztalnál. Fekete köpenye gőgösen pihent nyakánál, amit vadságát és kegyetlenségét szimbolizáló tüskés nyakdísz takart el, aranyló tüskék meredeztek vállainál is a páncélból kiállva, mik kezeit is ellepték. Arca nem látszott, csupán álla és lila ajkai.
|
Wolf's Rain, a modern teremtésmítosz |
Fehér |
2007.05.12. 11:47 |
A Wolf's Rain egy modern teremtésmítosz, amelyben az állattisztelet áll a középpontban, ami legfőképp a farkasokat illeti meg. Ez az ősi indiánhitre vezethető vissza. Kissé irónikus a mai, modern nyugati világhoz képest, hisz nálunk a farkasok gonosz és negatív szereplőkként élnek a mesékben, és manapság csak azért fordulnak meg a jó oldalon, mert önmaguk saját, kifordított karikatúráivá váltak. A Wolf's Rain esetében viszont a farkasok valóban jók, szent állatok, akiknek tisztelet járna, csakhogy az önző-ember állat mindent magának akar. Tehát maga az ember a gonosz...
|
Egy kis magánélet tabuk nélkül... |
Fehér |
2007.05.01. 08:08 |
Kedvenc filmhőseink kalandjai mindig lenyűgöztek minket, bátorságuk, egész lényük mohó szurkolás közepette küzdött abban a másik világban. Olyan közelinek érezzük őket, ha megszeretjük őket, hasonlóságokat vélünk felfedezni magunk közt, hogy gondolataink, eszméink egyek, ugyanúgy vélekedünk egyes dolgokról, és ők még hajlandóak is önzetlenül harcolni értük, amikre mi esetleg nem vagyunk képesek. Mindigis foglalkoztatta a rajongókat, hogy vajon mit csinálnak ők, ha mi éppen nem látjuk őket. És hogy hogyan is mennek a szürke hétköznapok intimebb dolgai...
|
Hogyan halt meg Hamona? |
Fehér |
2007.04.22. 12:23 |
Gyilkos szerelmi háromszög. Egyik legnagyobb meglepetése az animének, amikor kiderült, hogy Lady Jaguara maszkja mögött Hamona ikertestvére lapul, aki azért végzett alvó húgával hogy ezáltal elsöpörjön az útjából egy riválist és megszerezze ezáltal magának Darciát, akibe őrült, hisztérikus vággyal volt szerelmes. Hogy hogyan végzett védtelen vérével hatalmas kérdőjel, csak találgatni lehet.
|
Gyanús ruhák |
Fehér |
2007.04.21. 15:55 |
És amit még viselnek...
|
Nyakörv, karperec |
Fehér |
2007.04.20. 19:55 |
Amit a farkasok viselnek...
|
Sexy félvér |
Fehér |
2007.04.14. 09:31 |
Az egyetlen lány farkas az animében...
|
A nemesek fegyverei |
Fehér |
2007.04.13. 16:28 |
A jövőbeli társadalom képe elég szélsőségesnek tűnik, hisz despotikus uralmi szinten, a közönséges "halandóknak" csak gyönyörűszép maszkban megjelenő nemesek és a nyomorgó, guberáló tolvajok közt óriási szakadék tátong. De nem szabad szem előtt téveszteni, hogy bár újra feltűnt a feudális személyek csoportja, akik körébe csak vérszerinti úton lehet bejutni, mai emberi minták is élnek a világbanan, hisz gondoljunk csak Cherre és Hubra, akik normális, dolgozó emberek, úgy tűnik semmiben nem szenvednek kárt, nem is nyomja el őket semmilyen önkényuralmú rendszer (Bár Hubb ellen fordul a rendőrség, de ettől tekintsünk el). Úgy tűnik itt a társadalom több korú rétege is összeolvadt, s bár ez elsőre nehéznek és értelmetlennek tűnne, mégsem zavarja egy perctől sem a nézőket, mert egyszerűen mindenki elfogadja ezt a rendszert. Vannak arisztokraták...nem akármilyen technikával.
|
|