Hubb és Quent
Fehér 2007.01.02. 10:10
-Most vedd át te a kormányt?-tekintett rá Hubb a vadászra, ki a vodkásüveggel játszott. -Ittas vezetőt engednél a volánhoz? Hubb megállt, majd kivette a bódító italt a megelepett és kétségbeesett szemű Quenttől, majd ő is meghúzta.
Furcsa, mosolyogtató kettejük kapcsolata. Quent a farkasokat üldözte, Hubb pedig a vadász elmondása szerint egy boszorkányt. Mindketten valami megszállottjai voltak, ezért együtt indultak útnak, hol a nyomozó elmesélte, hogy hogyan ismerkedett meg azzal a nővel, akit nem akar elengedni. A sorozat alatt egymástól különböző, majd egymáshoz egyre közelebb kerülő karakterek közt a két férfi viszonyát úgy tudnám leírni, bár tudom hogy nem helyes, mint egy apósával barátkozó zöldfülő kapcsolatát, aki szépen-lassan elnyeri az öreg bizalmát.
|