|
Blue és Hige
Fehér 2006.12.31. 13:06
 Hige az alant elterülő, vörös, gyökérszerű huzalok gigantikus domborulataira tekintett, majd komoly hanggal megszólalt:-Mennem kell. -Odamész, hogy megmentsd őket?-kérdezte mögötte Blue. -Igen, végül is az én hibám az egész. Mindigis szerencsésnek éreztem magam, hogy találkozhattam velük, és végül mégis itt kötöttünk ki. Ezért mennem kell... -Én is veled megyek.-mondta makacs elhatározással a lány, mire Hige kedves mosollyal megfordult:-Tudtam, hogy ezt fogod mondani, de te nem jöhetsz... -Miért?-kérdezte meglepett, halvány felháborodással a hangjában. -Azt akarom, hogy maradj itt... -Miért? Én is veled akarok menni! -Blue, kérlek...-suttogta-Azt akarom, hogy várj itt. Ha tudom, hogy vár rám valaki, bisztosan vissza fogok térni. Sose adom fel és mindenképp visszatérek hozzád, hogy láthassalak... Blue kék szemei meghatott ezüstséggel derengtek, amint hosszasan nézte a fiút, majd szelíd ajkai apró mosolyra emelkedtek, amint megértően bólintott. Hige visszamosolygott rá, majd leugrott az árokba, a magas horizonton csillogó, látomásként fenyegető kastély tornya fele futva, miközben lassan eltűnt Blue aggódó hunyora elől, melybe a szomorú vágy sóhaja vegyült a levegőben derengő, végzetes búcsúzás könnyeivel.
Az egyik kedvenc párom. Hige nagy nőfaló hírében állt. A Paradicsom utáni vágyakozása is az őt körülvevő farkaslányok csinos hölgykoszorújából állt, ezért természetes és mosolyogtató cselekvés volt az tőle, hogy elsőként lépett Blue elé az őt üldöző emberek miatt.
Nem titkolta el a vonzalmát iránta és azonnal lecsapott rá, bókolva neki, megnevettette, és ezért a kedves gesztusért cserébe a lány megnyílt előtte. Elmesélte a múltját, mesélt neki Apáról, mesélt neki a farkasokról, továbbá arról, hogy nem szeretne visszamenni Quenthez, mert akkor újra rájuk kellene vadásznia.
„-Végülis, nem bánnám ha egy lány levadászna. Eddig én kergettem őket, de valahogy mindig megléptek előlem, pont mikor megjött volna a kedvem. Igazából most is ezt érzem. -Na ne, akkor menj el és csináld magad. -Felesleges, úgy tűnik, hogy mindjárt belém esel.”
Egy idő után elszakadtak egymástól. Blue Chezának is mesélt életéről, majd mikor a viráglány Hige felől kérdezte, ő kedves mosollyal a fiút felszínes Palyboynak nevezte. Tsume barátságos rosszindulattal jegyezte meg Higének a szótlanságát, miszerint nem beszél Blueról, ami az aggódás csendes vonításai voltak a csinos gyönyörű fele. Jaguara városában újra találkozotak, ahol a fiú az őt üldöző fémes sipolyok kínzó szemei elől menekült, Blue pedig a fájdító és a nyomorból kiábrándító valóság könnyes igazáról mesélt neki, miszerint Quent tévedett, mert nem, nem a farkasok ölték meg Ruusékat...
A fenyegető katonák kereszttüzében a lány mellette állt és próbált neki segíteni a nyakörv levételében, melytől megszabadulva a fiú ígéretett tett a lánynak, hogy vissza fog térni hozzá.
Bár késve érkezett a boldog és szerelmes találkozás, már nem felszínes vonzalom volt, hanem a tiszta szerelemtől átitatva ugrottak egymás mancsaiba a közeledő vég zöldes és csupasz sivatagán, szenvedélyes dörgölőzéssel tudatva a másiknak a pír és édes vágyat. Blue félvér volt, ezért a farkasok Paradicsoma veszélyes lehetett volna a számára. Neki már nem kellett és Higének sem, mert megtalálták a saját Paradicsomukat. A kopár szél fagyos magányában hűséget fogadtak, hogy többé nem válnak meg egymástól. Ez így is történt... Blue vörös vére Hige ujjai alatt csorgott végig a sóhajtozó lány utolsó, kába szavaival, amint szemeit meghitt nyugalommal behunyta:
-Hát itt vagy...Hige........... Meleget érzek..........
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
