|
Quent és Blue
Fehér 2006.12.31. 12:47
 Quent a földön feküdt, megalvadt vére szárazon feketéllett homlokánál, miközben szemeit fájó görcsösséggel kinyitotta rekedtes nyögésével:-Blue... -Apa, itt vagyok.-csengett fel a lány hangja, amint odahajolt gazdájához, aki megsimogadta a fejét jóleső, szerető cirógatással:-Jól van, jól van...Jó kislány...Kik vannak még itt? Sokan vannak, érzem... -Apa, ők....
Quent megkeseredett, miután azt látta, hogy halott szeretteinek hamui felett farkasok acsarognak, ezért hűséges kutyájával, Blueval együtt indult el, hogy leigázza ezeket a vérszomjas démonokat. A múltjuk boldog volt, amit a tragikus esemény zúzott össze. Bluet Quent kisfia találta meg még kölykökkorában, akinek makacs, akaró könnyeivel sikerült meggyőznia apukáját, hogy maradjon náluk a fekete édes, aki ezután a legjobb barátja lett. Rengeteget kergetőztek, játszottak és nagyon boldogok voltak, miközben Quent és felesége gondtalan mosollyal szemlélte őket a finom piknik és a zöldellő fű idilli Paradicsomában feküdve. Ezt a sokak által kívánt Mennyországot perzselték fel Quent szerint a farkasok.
Szerette a családját, és utánuk nem maradt semmi...
Csak Ruus állatkája, aki felnőtt és az ő hűséges társa, partnere lett, aki megosztotta vele a társaságát, figyelmes megértéssel hallgatta végig minden szavát, együttérzően meredt vissza rá értelmes, kék szemeivel, mikor fájdalmas merengéssel nézegedte a családi képet és megnyalogadta a kezét, mikor a keser fáradtságban állva elaludt. Egyenrangú volt vele. Csak ő érthette meg a fájdalmát, csak ő maradt meg neki...
A férfi mindigis sejtette, hogy Blueban több van, sejtette, hogy farkasvér csörgedezik benne is, melynek hála könnyedén megtalálta a hűn gyűlölt farkasokat bosszúszomjas gazdájának villogó puskájához. A lány viszont nem tudta saját magáról, hogy micsoda valójában, ezért döbbent, kék szemekkel húzóckodott vissza Cheza virágos kezeitől, amint megtudta tőle az igazságot: az, amit a férfi üldöz, ott van benne is... Miután elszakadt szeretett gazdájától Kibáékhoz került, azokhoz, akiket eddig üldözött, és akiket gyűlölnie kellett volna. Vágyott vissza Quenthez, de árulónak érezte magát a vérével. Mikor a férfi puskacsöve elé került Kiba, a lány habozás nélkül eléje ugrott, hogy megakadályozza a döbbent vadászt a ravasz meghúzásában, de ennek ellenére az iránta érzett hűség és szeretet sosem rendült meg. Hisz az apja volt neki. Blue Apának hívta őt, és Quentnek is olyan volt, mintha a lánya lett volna.
Mikor fény derült az igazságra Blue örömében, az irónikus szenvedés, az oly sok évnyi vak harag, az értelmetlen gyűlölet miatt sírva fakadt... „Nem a farkasok voltak, Apa...”
Utána Quentet kellett meggyőznie erről, aki a lányra ismerve könnyezni kezdett örömében, hogy újra láthatja a tőle elszakadt Bluet, s bár nem akart neki hinni, nem akart hinni egy olyannak, akiben farkasvér folydogál, nem akarta, hogy mellette maradjon, mégis...Nagyon szerette Bluet. Eléje ugrott, megmentve az életét egy őrült autótól. A lány fogainak fájdalmával próbálta ébren tartani a láthatatlan, fényes és kavargó hóviharban. „Milyen ostoba az emberi lény. Mi nem vagyunk olyanok, mint ti, büszke farkasok. Nekünk kapaszkodnunk kell valamibe. Gyűlölnünk kell valamit, irigyelnünk kell valamit....szeretnünk kell valamit...”
Szerették egymást, hűek voltak egymáshoz, mégis, a sok keserűség, a sors gúnyolódó csavarocskái miatt, mikor Quent felébredt, s érezte, Blue mellett vannak még, makacsul elindult, mert szánalmasnak érezte magát, úgy döntött, véget vet ennek és szabaddá teszi a félvért. Rideg hangon megállt és a hidegen kavargó szélben kinyitotta meggyötört ajkait, melyek mögül mérgesen siklottak elő szavai, mik élesen vágtak bele a könnyes szemű lányba:-Blue...Többé már nem vagy a kutyám...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
