"R�ti farkas f�szke volt �pen alatta,
Benne k�t kis k�lyke r�tt az isten-adta.



Megsajn�lta Mikl�s hogy re�jok h�gott,
S�mogatta a k�t �rva kis j�sz�got,
Mint a juh�sz-bojt�r, amikor kapatja,
A komondor k�lyk�t v�gig simogatja.



K�r volt s�mogatni; csak veszt�re tette;
Mert megz�rren a n�d hirtelen megette;
J� az anya-farkas sz�rny� ord�t�ssal,
Rohan a fi�nak, birkoznak egym�ssal.



Fel-fel�ll a farkas h�tuls� l�b�ra,
M�ri �les k�rm�t Toldi orc�j�ra,
Csattog a fej�r fog v�rszop� iny�ben,
S mintha szikr�t h�nyna, csillog a holdf�nyen.



Toldi pedig mag�t ser�ny�l forgatja,
�kl�nek csap�sit s�r�n osztogatja:
�mlik a v�r sz�j�n �s orr�n a vadnak,
Nagy meredt szemei sz�rnyen kidagadnak.



Nyelve a sz�j�ban meg nem tudna f�rni,
Csattog� fog�val azt is �sszev�rzi,
Mint veszett kuty�� csorog v�res ny�la;
Senki sem l�tott m�r d�h�sb vadat n�la.



Mikl�s a k�t�d�st unni kezdi v�gre,
L�b�t sem restelli h�ni seg�ts�gre,
S mint mid�n a bika dolgozik szarv�val,
F�lveti a farkast egy er�s rug�ssal.



Messze az avasba esik a vad�llat,
Nagy darab hely�tt let�rdeli a n�dat,
�s amint lehulla puffan� es�ssel,
Nagyot �t a f�ldre hangos nyekken�ssel.



De l�m, mintha �rd�g volna bel� b�jva,
Egyet hengeredik s talpra ugrik �jra,
Elord�tja mag�t keserves haraggal,
S m�gyen �j csat�ra k�sz�r�lt fogakkal.



K�rmeit Mikl�snak a v�ll�ba m�rtja,
Sz�j�t a fej�n�l k�t araszra t�tja
S h�tuls� l�b�val �gy szor�tja t�rd�t,
Puszt�tsa el Isten a kegyetlen f�rg�t!



Ez m�g csak mehetne, de most j� a nagyja:
Ord�t a h�mfarkas s h�tul megt�madja;
— Mit csin�lsz most Mikl�s ? jaj, dehogy birsz v�lek!
Ezer lelked volna, m�gis meg�ln�nek. —



Semmi baj! az n�ki a tulajdons�ga,
Hogy, ha n� vesz�lye, n� a b�tors�ga:
Kiseg�ti mag�t, sohase f�lts�tek,
Nem v�lik bel�le farkasoknak �tek.



Mert amint a n�st�ny �lre ment s birokra,
Megszor�tja tork�t Toldi k�t marokra;
Csak kifordul k�rme a fi� nyak�b�l,
Kifogy minden er� a horgas-in�b�l.



Szeme is kid�lled, v�res k�nnyel telve,
Mint egy nagy csoroszlya, l�g ki z�ldes nyelve:
Nem kiment bel�le, bennszorult a p�ra,
Ahogy elt�totta, �gy maradt az �lla.



Akkor fogja Toldi, j�t kanyar�t v�le,
�s a kanhoz v�gja, mely rohan fel�je;
F�lkel az d�h�sen, s hogy megint lecsapja,
P�rj�t fekhely�b�l m�rgesen harapja.



�s pedig vil�gos, hogy megint f�lkelne,
Ha Mikl�s el�re n�ki nem felelne:
De �gy elpaskolja most a n�st�ny�vel,
Hogy vil�g v�g�ig sem t�mad t�bb� fel.



Toldi a vadakt�l �gy megmenek�lv�n,
Megpihent kev�ss� egy zsomb�kra �lv�n;
A farkas-fiakban sem volt m�r lehellet,
Eltaposva ny�ltak Toldi l�ba mellett."