Már fél órával a megbeszélt időpont előtt a pubban ültem. Valahogy feszengősnek éreztem volna, ha Tsumet egy kávézóba hívnám meg, hogy kicsit elbeszélgessek vele a Wolf’s Rain sorozatról és faggassam kicsit a magánéletéről is.

Pontosan érkezett, határozottan lépett be az ajtón. Levette napszemüvegét és körbenézett, hogy merre vagyok. Mosolyogva magamhoz intettem.

-Szia, örülök, hogy eljöttél. Mielőtt belevágnánk, rendelsz valamit?
-Hello – üdvözölt, és kért egy italt.
-Akkor lássunk is neki. Mint már a találkozó előtt említettem, szeretnék pár kérdést feltenni neked, remélem, hogy mindre válaszolsz, és nem hagyod a cserben a kíváncsi olvasókat. Először is, hogy érzed magad?
-Kösz jól.
-Remek. Akkor jöjjenek a komolyabb kérdések: Milyen érzés híresnek lenni? A Wolf’s Rain világszerte sok anime rajongót vonzott a képernyők elé, nem hiszem, hogy úgy végig tudsz menni az utcán, hogy ne ismerjenek fel, vagy ne köszönjenek neked.
-Pedig tudok. Elhiheted.
-Hogy-hogy? Talán láthatatlanná válsz? *nevetem el magam*
-A sorozat alatt elég ridegnek mutatkoztam, talán kicsit félnek tőlem…
-De ha megállít valaki, akkor azt hogy viseled? Hogy kezeled a helyzetet?
-Hamar le szoktam rendezni őket. *vonja meg a vállát flegmán* Adok egy-két autogramot, de sohasem fényképezkedem. Ezután tovább állok.
-Mesélj kicsit, hogy lett belőled színész?
-Egy nap egy alak megállított az utcán, hogy pont ilyen embert keres az egyik filmjéhez. Elhajtottam, hogy én nem vagyok ember… Mikor már 4 napja a nyomomban volt, hogy kössek vele szerződést, végül belementem.
-Kölyök korodban akkor mi akartál lenni? Gondolom nem kukás, autóversenyző vagy éppen űrhajós.
-Szörnyvadász akartam lenni sokáig. Mikor kiderült, hogy nincsenek szörnyek, onnantól kezdve fejvadász.
-Milyen kölyökkorod volt?
-Jó. Küzdelmekkel teli, de egészen jó.
-Értem. *bólintok* A Wolf’s Rain sorozatának 30 része alatt bepillantást nyerhettek a nézők több falka életébe is. Mi a véleményed a te csapatodról?
-Az írók direkt úgy alakították a karaktereket, hogy passzoljanak hozzánk. Kiba a valóságban is kicsit távolságtartó és a karrierjéért küzd…
-Ezzel azt akarod mondani, hogy karrierista és nem érdekli őt semmi más?
-Ezt nem mondtam. Csak neki vannak olyan céljai, amikért élhet. Én nem strapálom magam egy-egy újabb szerepért. Ha jön valami és tetszik, akkor azt elvállalom, de semmi több.
-Értem. Higéről és Toboeról mi a véleményed? Illetve Chezaról?
-Cheza… azok a kontaktlencsék… ne is emlegesd őt! A többiek meg: Hige a valóságban is eléggé szereti a hasát. Emiatt is volt ő az a farkas, aki a történet szerint csapdába esik egy darab hús miatt… balfék kicsit. Toboet pedig a forgatási szünetekben is sokat szívattuk. *nevet*
-Úgy látom, vicces emlékek jutottak az eszedbe. Megosztod ezeket az olvasókkal is?
-Az egyik publikusabb, mikor az óriás rozmár elleni csatajelenetet vettük fel. Az a víz tényleg jéghideg volt, mindannyian átfagytunk. A jelenet után kaptunk teát *fintorog*, Hige pedig kicserélte a cukrot sóval. A többit rád hagyom… Szegény Toboe, eléggé kellemetlen meglepetés lehetett neki.
-Ja. Az is volt. *újra nevet*
-A te karakteredről mit gondolsz? Mennyire egyezik meg veled az, akit a sorozatban játszottál, és az, aki itt ül velem szemben? Amint látom, a valóságban sokkal többet nevetsz. *rámosolygok*
-Igen, ez egy rossz szokásom… a nevetés. Néha jobb lenne teljesen olyannak lenni, mint a sorozatban.
-Miért?
-Mert akkor nyugodt, szabad életem lenne. Nem zaklatna mindenki állandóan a ridegségem miatt. Akkor el tudnék bújni a világ elől bárhová, és nem jönne utánam senki sem.
-De a sorozatban Toboe eléggé kitartó volt, így sikerült megenyhítenie a „szívedet”.
-Persze, mert legbelül mindenki vágyik arra, hogy valaki elfogadja olyannak amilyen. Akit pedig aztán megkedvelsz, azzal nem bunkóskodsz annyit, nem?
-De, igazad van. Következő kérdés, ez egy kicsit sötétebb téma. A sorozat végén milyen érzés volt eljátszani a saját halálodat? A valóságban milyen véget „szánsz” magadnak?
-Ez érdekes kérdés… *elgondolkozik* a sorozatban nem esett nehezemre a színjáték, bár Toboe halálát többször is fel kellett venni a stábtagok elérzékenyülése miatt. Jó lenne, ha ilyen büszke véget érnék én is. Nem pedig öregen, tehetetlenül, másoknak kiszolgáltatva végezném egy kórházi szobában.
-Hiszel a Paradicsomban? Abban, hogy létezik egy ilyen hely a Földön is?
-A Földön nincs ilyen hely. Ez biztos. Az meg, hogy mi van a halál után, már nem érdekel.
-Mit gondolsz a sorozatbeli hamis Paradicsomról? Darcia, Hamona és Jaguara szerelmi háromszögéről? Na és Darcia személyiség változásáról?
-Ennyi kérdést… egyesével kérdezz!
-Oké *kínosan elmosolyodom* Tehát, mi a véleményed arról, hogy Darcia meg akarta nyitni a Paradicsomot Hamona miatt?
-Semmi. Szerelemtől elvakultan sok baromságra képesek az EMBEREK.
-Na és ahhoz mit szólsz, hogy Jaguara féltékenységből megölte a húgát és ő akarta megnyitni a Paradicsomot először?
-Következő kérdés?
-Már nincs sok hátra. Darcia személyiségváltozásához van valami hozzáfűznivalód?
-Nincs.
-Rövid és velős válaszok voltak. *nevetek* Akkor evezzünk könnyedebb vizekre, és térjünk vissza a rajongókhoz. Manapság már elég sok lehetőség van arra, hogy azonos érdeklődésű emberek találkozzanak - akár virtuálisan is-, és például a kedvenc sorozathősükről áradozzanak egymásnak. Nyomon követed ezeket a fan clubokat, fan weblapokat?
-A hiúságom nem ezektől lesz még nagyobb.
-Akkor gondolom azokról a történetekről sem tudsz sokat, amiket a rajongóid írnak rólad.
-Történeteket? *meglepődik*
-Igen. Különböző témájú történeteket, úgynevezett fanfictionöket írnak rólad és a Wolf’s Rain egyéb szereplőiről. Amiket olvastam kifejezetten jók voltak. Ha akarod, az interjú után megadok pár címet, ahol te is elolvashatsz párat.
-Nem igazán szeretek olvasni, de nem bánom. *vállat von*
-Lassan kezdünk kifutni az időből. Jövőbeli terveid?
-Most egy újabb farkasokról szóló filmet forgatok. Pár hónap múlva lesz a premierje a mozikban.
-Mesélsz róla egy kicsit?
-A lényege, hogy a farkasok és az emberek együttélését akarjuk bemutatni. Hogy a farkasok nem olyan vadállatok, mint amilyennek hiszik őket.
-Érdekes film lehet, már kíváncsian várom, és gondolom az olvasók többsége is így van ezzel. Sajnos, most már tényleg csak perceink vannak hátra, emiatt szeretném most megköszönni, hogy elfogadtad a meghívásomat és válaszoltál a kérdéseimre. Remélem, hogy hamarosan ismét találkozunk a filmed bemutatóján. Az utolsó előtti kérdésnek a legfontosabbat hagytam: Van jelenleg barátnőd?
-Nincs.
-Értem. Most biztosan sok rajongód lélegzett fel, hogy még van esélye nálad. Üzensz nekik valamit?
-Igen, hogy majd én levadászom őket, nem kell kínálkozni. Mert aki olyan, az annyit is ér.

Ezután kikapcsoltam a diktafont, és elbúcsúztunk egymástól. Ahogy jött, úgy is távozott. Határozottan, mégis lazán… mert ő az igaz Tsume.