Újra itt van, újra itt van, újra itt van a nagy csapat…

- Mit írsz?
- Csak azt, hogy mi történt a hétvégén.
- Minket is beleírsz?
- Igen, hisz' veletek voltam.
- Utána felolvasod? Én nem értem ezeket a jeleket. A Nagyi is sokat olvasott. Volt, hogy csak újságot, de volt, amikor mesét!
- Persze, felolvasom – mosolyodtam el, és tudtam, hogy úgyis lesz pár rész, amit kihagyok… amit jobb, ha nem hall egyik farkas sem. :)

Ja, egyébként az előbbi színjáték csak azt akarja mutatni, hogy most nem egyedül ülök itt, a szoba tele van vendégekkel. :D Igen, ismételten arra vetemedtem, hogy teazsúrt rendezek, immár… öhm… *számol* immár 6+1 főre.

Helyzetjelentés: érdekes hét áll mögöttem, szerdán írtam utoljára, ma vasárnap van (ezt a logikát… XD ha hétvégén írok, akkor stílusos, hogy vasárnap tegyem mindezt. :P).
Szerdán már nem volt időm leírni, hogy kedden csak 4-en voltunk, Kiba „elutazott”. Kicsit barangolt az országban, annak is a keleti felén, mert a neten, pár vidéki menhelyen voltak hasonló kutyák, mint Hige és Blue. (később kiderült, hogy ezek nem ők) Szerda estére ért vissza, és hozta a NAGY HÍRT, hogy megtalálta a falka hiányzó tagjait!!! *.* Na, most még picit húzom az agyatokat, hogy nem írom le, mégis merre járt a kedves Fehérünk, de muszáj kimennem, mert itt továbbra is éhes-szomjas a banda. :D

3/4 óra múlva…

Tadaima! (visszatértem) Szörnyűek ezek… már megint üres a hűtő, így Cheza segítségét kértem, hogy tegyen rendet, nyugtassa meg őket, maradjanak csittben (saját szó), pihizzenek picit. Látnotok kéne, ahogy itt alszik 5 farkas, és egy viráglány halkan dudorászik. Cheza az ágyamon ül, mellette Toboe elfoglalta az összes helyet, a többiek a szőnyegen nyúltak el. Komolyan, moccanni sem tudnék, ha akarnék, akkor sem. (Te jó ég, és mennyit fogok én utánuk porszívózni??? O.o mert a macskák után is jó egy óráig porszívózom a szőnyeget, hogy ne legyen szőrös… akkor most!? O.o WÁÁÁ… de legalább folytathatom az írást. ;))

Ott tartottam, hogy Kiba elment, szerdán jött vissza. Toboet küldték hozzám az infókkal, hogy a Tiszáig(!!!) kellett mennie Kibanak, hogy megtalálja Higet és Bluet. Egy nagy város határában húzták meg magukat, csak a nevét nem tudják a helynek… kellett 1 nap, mire rájöttem, hogy Szolnokról lehet szó. (Kiba a 4es főút mentén indult el keresni, mert az volt a legközelebb, így ésszerűnek tűnt, hogy oda KELL mennünk, hogy visszahozzuk a párost. Ha most azon akadtok fent, hogy miért nem jöttek vissza mind a 3an, olvassatok tovább. :P)

Elterveztem, hogy akkor szombaton mindannyian elutazunk, és minden happy lesz. Csak aztán beugrott, hogy 1, baromi drága a vonatjegy 2, Cheza feltűnő 3, mégis milyen ürüggyel tudok szabadulni itthonról. Emiatt már pénteken előrement Kiba, Cheza és Toboe, én pedig Tsumevel utaztam utánuk szombaton (ki mással? LOL), anyuméknak pedig azt mondtam, hogy egész nap csajnapot tartunk barátnőimmel, és estig szeretnénk együtt lenni, koncertre is elmenni, emiatt jövök későn.
Gyors vonattal mentünk, 1 óra alatt lent voltunk. Eddig minden szép és jó volt, ott volt mellettem a kedvenc pasim (nem jöttünk össze, félreértés ne essék), egész jól elvoltunk a vonatút alatt, nem morgott az emberek miatt, nem tett megjegyzéseket, egész jót beszélgettünk, már csak azt kellett kitalálnunk, hogy mégis hogy jutunk el a folyóig? (a Tiszához) Ha el is jutunk, még akkor sem tudjuk, hogy melyik részén vannak. Et gyorsan orvosoltam, hogy max. majd vonyítunk :D csak érjünk már oda. Az állomáson faggatóztam egy sort, már szinte utált a pénztáros, meg a mögöttem állók hosszú sora, de én kérdezgettem továbbra is, végül kiderült, hogy busszal kell menni, meg sokat kell sétálni… Kösz szépen… Pff… buszoztunk, sétáltunk, kiakadtam, már ott tartottam, hogy én hazamegyek, de szerencsére volt, aki lelket öntött belém. ^^ (baromira elfáradtam, fájt a talpam meg minden)

Snitt… (itt még annyi jönne, hogy újabb útbaigazítások és vonyítások után megleltük a kiszemelt búvóhelyet)

Kiba jött elénk, és vezetett el a helyig. Egy erdősebb részen volt, amit tényleg nem háborgatott senki.
- Mindenki rendben van? – érdeklődtem.
- Igen, mindenki.
- Huhh, nem kis idő volt, míg rátok akadtunk.
- Ja, máskor lehetőleg közelebb válasszon Blue magának helyet – morogta Tsume és zsebre vágott kézzel jött mellettem.
- Hm? – pillantottam rá kérdőn, nem nagyon értve a mondandóját.
- Itt vagyunk – szólt helyette Kiba és pár ágat félretolva szabad utat „varázsolt” nekünk az odúig.

Nem vagyok valami nagy szakértő ebben, de takaros helynek tűnt. :D Az odúból Blue jött elő, farkas alakban volt, kék volt a szeme de nagyon *.* és mikor a színre lépett, akkor rögtön ott termett Hige is, és Toboe is felbukkant Chezaval.
- Szia! – köszöntött Toboe.
- Sziasztok – mosolyogtam megilletődve, végigjáratva a szemeimet a farkasokon.
- Szia – köszönt Hige is – szóval te vagy az, akiről a többiek beszéltek – járt körbe és nézett meg.
- Blue vagyok.
- Mégis mit beszéltek a többiek rólam? – kérdeztem kicsit zavartan, nem tudtam, hogy mit kezdjek a karjaimmal, keresztbe fontam, lóbáltam, zsebre vágtam, csípőre tettem, de sehogy sem volt kényelmes.
- Sok szépet. Köszönjük, hogy segítettél nekik megkeresni minket. Sajnos nem tudtuk őket elérni, hiába szerettük volna – mondta Blue és lehasalt a fűbe.
- Elmesélitek, hogy pontosan, hogy is keveredtetek ide? – kérdeztem kíváncsian.
- Igen, ezt én is szeretném tudni, hogy minek jöttetek idáig – alakult át Tsume farkassá, és leült mellém.
- Igen, elmondom – bólintott Blue, közben én is leültem, mert kicsit rosszul éreztem magam, hogy csak én vagyok az egyedüli, aki áll… - Pár hete (kb. 3) Higevel beutaztunk a városba. Egy arra járó busszal mentünk. Szét szerettem volna nézni, hogy van-e valami csendes, nyugodt, eldugott hely arrafelé. Miután nem találtunk, a közeli vonatállomáson felültünk egy vonatra. Pénzünk nem volt, emiatt itt leszállított a kalauz bennünket. Itt ragadtunk, közben kisebb baleset is érte Higet…
- Már jól vagyok, csak az egyik lábam rándult meg – vigyorgott, mikor mindenki ránézett.
- Mire felgyógyult, addigra én már úgy éreztem, hogy nem nagyon vállalhatok hosszabb utat, és nem is akartam elmenni innen. Jó helyet leltünk.
- De 2 hete titeket keresünk, és ha nincs akkora mázlija Kibanak, akkor még most sem lennétek meg! Miért akartál mégis itt maradni? – kérdeztem értetlenül, bár mikor végignéztem a többieken, ők nem voltak ÍGY meglepve… éreztem, hogy már megint valamiből kimaradtam… de azt nagyon! De hagytam, hagy mondja ki ő, amire gyanakodtam…
- Nos… Higenek és nekem kölykeink lesznek pár héten belül – mondta és fejét szégyenlősen lehajtotta. – ezért nem szerettem volna útnak indulni, nehogy valami baj történjen velünk.
- Kis farkasok???? – „esett le” az állam – de jó!!!! WOW! Gratulálok! Ez… ez… áááá… nem találok szavakat… tényleg? Hm… látszik is – néztem meg jobban – de örülök most! – örvendeztem és abba hagytam Tsume bundájának a simogatását és egy nagylevegő után folytattam. – Szerintem akkor is vissza kéne mennünk. Nekem van még pénzem, téged akkor magunkkal tudunk vinni, Hige pedig Kibaékkal jönne haza. Nos? Nekem sajnos lassan mennem kéne, hogy hazaérjek időben. Nem tudják, hogy idáig elszöktem…
- Szerintem is vissza kéne jönnötök – mondta Kiba.
- Hige? – nézett rá Blue, hogy döntsön ő.
- Szerintem menjünk. Ott találkozunk majd, mikor mi is odaértünk. Addig Tsume vigyáz rád, ugye?
- Ja, vigyázok – bólintott a kérdezett.
- Akkor mehetünk? – álltam fel és poroltam le magam.

Mindenki helyeselte az ötletemet, így újabb tortúra után megérkeztünk az állomásra, 3an vonatra ültünk, a többiek pedig gyalog indultak Gyálra. (ott lakom) Szerencsésen megérkeztünk Kökire (Kőbánya-Kispest MÁV állomás), onnan elbuszoztunk, nem jött ellenőr szerencsére (nem volt nálunk elég jegy LOL). Másnap, azaz ma délelőtt a csapat maradék fele is megérkezett. :) Én akkor épp Blueval és Tsumevel voltam az erdőben. A fiúk eléggé fáradtak, csapzottak, éhesek, szomjasak voltak, emiatt áthívtam hozzánk őket. Nem volt otthon senki, elmentek egész napos bevásárlásra (juhhé! :D), így minden gikszer nélkül kifoszthattuk a hűtőt, úgyis jön a muníció lassacskán.
A többiről pedig már fentebb szót ejtettem, hogy mindenki itt pihen körülöttem. :) Olyan édesek! Asszem én is letelepszem közéjük, és pihenek egy picit… Cheza csodálatosan énekel. Sayonara!