Az éjszaka nyugodt és csendes…
A csillagos ég töretlen ragyogását nem zavarja semmi..
A néma éjszakában az egyre nagyobbnak tűnő hold árnyékában négy alak rajzolódik ki, amint tűnődve merednek a hatalmas égitűneményre.
Mindet ugyan az az egy dolog foglalkoztatja… A Paradicsom felkutatása…
A lelkekig ható néma csöndet Kiba törte meg.
- Induljunk..
A kijelentés mindenkit meglepett, hisz épp hogy megérkeztek, és abban reménykedtek, hogy legalább kipihenhetik magukat..
Toboe aggódva tette fel a kérdést..
Kiba biztosan elég erős vagy már az úthoz?
Nincs sok időnk, indulnunk kell.
Hige és Tsume nem mondott semmit, csak felkeltek a hideg homokból, sóhajtottak egyet majd felkészültek a hosszú utazásra.
Toboe vonakodóan nézte a nehézkesen botorkáló társaságot.. Furcsa érzés lett úrrá rajta, még soha nem érzett ilyet azelőtt..
A lelke összeszorult, soha nem érzett izgatottság hatalmasodott el rajta.
Rápillantott a többiekre, hogy vajon ők is érzik-e ezt a furcsa valamit….
Látta az értetlenül cikázó tekinteteket és tudta, hogy ők is érzik..
Igen…
Mind a négyen a mögöttük magasodó sötét és fenséges sziklákra pillantottak..
Aztán az érzés egyszer csak megszűnt..
Nem nyomta tovább egyikük lelkét sem, de elméjükben mély nyomot hagyott.
Ti is éreztétek? – nyelt nagyot Hige
A bundám összes szőrszála égnek állt…- morogta Tsume alaposan megrágva a szavakat.
Kiba mi volt ez? - Választ remélvén tette fel kérdését Toboe.
Nem tudom…. Még soha nem éreztem ilyet.. Hogy valaki ennyire a lelkembe lát…
Talán ez volt a legpontosabb megfogalmazás - lelkembe lát -
Ez volt az a furcsa érzés..
Mintha valaki a legbensőbb titkaikat és vágyaikat vizslatta volna.
Látta a teljesen mezítelen valódi lelküket.. És ez megrémítette őket.
Amint ezen merengtek, egy ló patájának ütemes kopogása zökkentette őket vissza a valóságba. Ikh volt az.
Gondolom, most indultok. Nem szólt többet csak némi élelmet nyújtott át az illetődött egyéneknek. Látta rajtuk a zavartságot, de nem szólt semmit… mintha tudta volna…
Igen, Ihk tudta mi volt ez az egész, de az embereknek nincs joguk beleszólni ebbe…
Kiba mintha nem is foglalkozna az imént történtekkel a felettük magasodó holdra nézett és lassú léptekkel elindult. Tsume is csak megrázta magát, hogy kicsit felfrissüljenek megfáradt izmai. Hige természetesen örömmel fogadta el az élelmet, miközben arcára köszönet képen gyermeki vigyort festett. Toboe is köszönetet mondott, majd ők ketten is csatlakoztak társaikhoz. Úgy tűnt már senkit nem érdekel a pár perce történt esemény.
Egyedül Toboe sandított még néha a háta mögé, rápillantva a sötét és magasan tornyosuló sziklára. Majd egy pillanatra mintha a sziklák között egy ragyogó csillagot pillantott volna meg… A látvány felkavarta és szerette volna elmondani a többieknek, de félt, hogy megint lehordják. Így csak némán és már szinte törvényszerűen lemaradva lépdelt a többiek után...
Az indián tábor fényei lassan elhomályosultak a hátuk mögött.
De az érzés csak nem hagyta őket nyugodni. Feszült csönd húzódott közöttük.
Abban a pillanatban egy már ismerős és rettegett zaj csapta meg a fülöket. Egy nemes hajójának fülsértő ciripelése…..
Az égre néztek és látták, hogy az ezüstösen világító hold fényét egy nagy fekete folt takarja el. Mire felkészülhettek volna, hogy megvédjék magukat és egymást, már ott volt….
Ott volt…
A hajó leszállt és a kavargón felszálló por egy alakot rajzolt ki magából.
Darcia volt… Rangjához méltó nemességgel és nyugalommal indult meg a farkasok felé..
Darcia jelenléte aggodalmat és dühöt váltott ki az ifjakból.
A nemes kérdőn nézett végig a társaságon.. Keresett valamit.. vagy inkább valakit…
Cheza-t…
Nem látta sehol, így kérdőre vonta Kibát.
- Hol van Cheza? Kérdezte nyugodt, mégis vérfagyasztó hangján.
A kérdés meglepte a társaságot, hisz eddig úgy hitték, Darcia fogságában van.
- Nincs velünk. Válaszolta Kiba büszke higgadtsággal. - Mióta elvitted… - Csuklott el a hangja.
Darcia értetlenül állt az események előtt.
Mivel nem találta meg amit keresett megfordult és a tőle megszokott kimért léptekkel elindult a hajója felé.
Ennyi? - Förmedt rá Tsume. Még élénken éltek benne a legutóbbi találkozás fájó emlékei. - Azt hiszed, szó nélkül hagylak elmenni azok után… - Mondta ki ezeket a szavakat és már vicsorogva rontott is neki a fekete köpenyes alaknak.
A látottakon felbuzdulva Hige is követte és már tátotta is ki hatalmas és erős pofáját, melyből a fogak gyilkos tőrökként meredtek ki.
Darcia nem vesztve hidegvérét hirtelen fegyvert rántott… és lőtt.
….

A lövés célt tévesztett hála Toboe gyorsaságának, aki a fegyver elsülése pillanatában fellökte a férfit.
Kibát is dühítette Darcia kimért viselkedése.
A kisebb vita kezdett komoly harccá kerekedni.
A négy farkas elszántan próbált támadni újra és újra.
De Darcia alkímiában való jártassága és hajójának fegyverzete ellen semmi esélyük sem volt.
Ők még sem adták fel.
Küzdöttek, amíg bírtak.
Az éjszaka homályában pihenő homokszemeket a vér festette még sötétebbre.
Toboe nyüszítve rogyott a földre, mellette Hige állt remegő lábain és próbálta védeni..
Tsume és Kiba a végsőkig küzdve törtek előre rendületlenül, nem törődve vérrel, sérüléssel, fájdalommal..
Ám az ő erejük is véges…
A gép pedig csaknem akart fáradni….
Már úgy tűnt, a megtorlásként szolgáló új csata kimenetele sem lesz más, mint az előzőé…
Ha nem végződik még rosszabbul…
A csatát Darcia sem könyvelheti el sérülések nélkül, de nem kétséges ki lesz a harc végső győztese.
A kimerült csapat lihegve és vértől átitatott bundában nézett szembe még mindig töretlenül az ellenséggel.
Kibát hajtotta a Cheza utáni vágy, a többieket pedig fokozta ez a látvány és a düh..
Külön-külön már mind feladták volna….
De..
De együtt bármire képesek. Ez az érzés hajtotta őket tovább.
És akkor…
Akkor megtörtént, aminek nem lett volna szabad megtörténnie.
A bátor társaság utolsó két elszántan küzdő tagja is felbukott és nem folytatta tovább..
Ismét a megalázó vereség és a fájó sebek maradtak nekik osztályrészül..
Tsume nem tudta mi fáj neki jobban….
A mély sebek, amiket kapott, vagy a még mélyebb foltok melyek becsületén estek.
Toboe nem mozdult, csak várta a történtek kimenetelét. Valamitől vezérelve aztán ismét a hegyekre tévedt a tekintete…
Mintha várt volna valamit…
Aztán….
Újra megjelent a csillag a sziklák sötétjében. Nem tudta eldönteni, hogy tényleg látja, vagy csak képzelődik…
Mi az ott? - Nézett Hige abba az irányba, hunyorítva véres szemhéját..
Hát ő is látja. Könnyebbült meg Toboe…
Mit látsz Hige? - Kérdezte Toboe izgatottan…
Fényt… Csillogó fényt.
Aztán a messziről fénylő pont hirtelen szétesett és három fénypont lett belőle…
A csata félbe szakadt, mindenki a sziklák felé fordította tekintetét és várt.
Még Darcia is egy furcsa erő fogságába került és nem tudott mozdulni..
Ő is csak állt és várt…
Várt….
A három furcsa jelenség lassan lekúszott a sziklákról és közeledni kezdett feléjük…
A levegő hirtelen fagyos hideg szellőt hozott, ám érintése mégis forró volt.
A lelket melengette. Aztán a hűvös fuvallat egy furcsa dallamot kezdett hozni magával.
A dallam egyre erőteljesebben hallatszott és a végére dal lett belőle.
A farkasokat ismét az a furcsa érzés kerítette hatalmába, mint korábban
Darcia farkasszeme is furcsán viselkedett és benne is összeszorult valami.
Ám benne a félelemtől.. Soha nem érzett még ekkora félelmet azelőtt…
A levegő megfagyott, senki nem mozdult…
Lélegzet visszafojtva várták mi lesz a furcsa dolgok végkimenetele.
A hang és a dal a három fénypont felöl jött. Azok közül is a középsőből.
Ismeretlen és mégis ismerős dal volt… Mint Cheza dala…
De ennek ereje még annál is hatalmasabb volt.. Világokat megmozgató erő…
A három fényfolt kirajzolódott….
Mindenkiben megállt a lélegzetvétel…
Farkasok…..

….

Farkasok voltak… És ugyanakkor még sem.. Ennyire nem lehet fenséges egy farkas.. Ennyire csak egy szellem vagy isten lehet fenséges..
A három szempár végigtekintett a fáradt harcosokon..
Darciaról tudomást sem vettek.
És akkor megértették…
A furcsa érzés… A lelkekig hatoló pillantások…
Ők voltak …
Ugyanaz az érzés kerítette őket hatalmába most is, ahogy az ezüstösen csillogó fehér szempárokba tekintettek..
Magukat látták viszont a tekintetekben.
Soha nem érzett béke és nyugalom lett úrrá rajtuk.
Szemeik lassan lecsukódtak, és onnantól nem érzékeltek semmit a külvilágból..
Pihentek….
Pihentek és gyógyultak…
A három ezüstös bundájú csodálatos farkas békésen és nyugodtan odament Darciahoz..
Meghűlt benne a vér..
Miért akadályozod azt, aminek úgy sem lehetsz soha részese? - Hangzott el a kérdőre vonó kérdés..
Miért vagy elrontója annak, aminek halandó nem lehet elrontója? - A nőstény farkas volt az, ki csengő, mégis félelmetes hangjával vallatta Darciat.
Darcia mozdulni sem tudott a félelemtől…
Az ezüstösen csillogó ám mégis lelket marcangoló fehér szemek nem engedték..
A nőstényfarkas csendben megfordult és nemes léptekkel távolodni kezdett.
A mellette addig némán álló két kísérő ekkor előlépett és két oldalról körbezárta Darciat.
Soha többé nem hall a világ olyan hangokat, mint amiket a sivatag hallott azon az éjjelen…

….

Az éjszaka ismét nyugodt és csendes….
A ropogó tűz hangja és melege ébredésre késztette Kibát…
Nehéz és fáradt szemhéját lassan emelgette.
Maga mellé nézett, aggódva kereste sérült társait..
Nyugalom töltötte el az arcát, amint megpillantotta pihenő testüket maga mellett…
Egy kintről jövő dúdoló hang csiklandozta meg a fülét, mire felkelt, és érdeklődve indult meg a hang irányába.. a többiek is felébredtek e hang hallatán és követték őt..
Amint kiléptek a sátorból felismerték a helyet…
Ismét az indián faluban voltak.
Egy sziklaperem felé tekintettek, ahol három ezüstös szőrű farkas feküdt és nézte a holdat.
Mintha a holdnak énekeltek volna.
Kiba és a többiek nem jutottak szóhoz, amikor a nőstény farkas rájuk szegezte tekintetét.
Még soha nem láttak ilyen gyönyörű teremtést.
Tsume, Hige és Toboe csak állt és révedezett.
Kibát azonban nem hagyta nyugodni valami…
A dal..
Nem értette honnan ismerték a jövevények azt a dalt, amit Cheza is énekelt..
És mitől volt a daluknak olyan hatalmas ereje. Mintha az egész Föld remegett volna az énekük alatt.
Ezekre a kérdésekre akarván választ kapni, Kiba közeledni kezdett a nőstény felé.
Abban a pillanatban a két másik farkas elállta az útját. Fenyegetőn mutatták ki villogó fehér fogaikat.
Honnan ismered ezt a dalt? - Tette fel a kérdést végül Kiba. - Kik vagytok ti?
A nőstény felkelt és békés léptekkel elsétált két védelmezője között Kiba felé közeledve.
- Kalin vagyok. - Hangzott a lágy és csilingelő válasz. - A két társam és egyben kísérőm pedig Ahlan és Thin.
Ekkor megjelent az elöljáró…
- Kalin… Örülök, hogy újra látlak - Mondta, miközben mosolya még több ráncolt rajzolt arcára.
Kibáék most már végképp nem értettek semmit..
Az elöljáró egy tűzrakás köré ültette a fiatalokat, melléjük pedig letelepedett a három farkas.
És Kalin mesélni kezdett…
Mi mindent tudunk rólatok. Egy olyan helyről jöttünk, ahová ti szeretnétek eljutni. Már régóta követjük és figyeljük minden lépéseteket, de eddig nem avatkozhattunk a dolgokba. Csak figyeltünk…. Aztán az elöljáró megkeresett minket… Ekkor jöttünk e világra hosszas szólítgatás után.
Toboe és Hige hírtelen ráeszmélt, hogy ez volt az a fény amit láttak…
A farkasok e világra érkezése volt.
Kalin folytatta volna mondanivalóját, de Kiba belefojtotta a szót.
Honnan ismertétek ezt a dalt? Cheza dalát?
Azt a dalt mi tanítottuk Cheza-nak. Ő a mi képviselőnk ezen a világon.
A ti képviselőtök? - Kérdezett vissza értetlenül Tsume.
Igen - felelte Kalin.- Mert mi hárman a Paradicsom békéjét hivatottunk védeni. Mi döntünk arról, hogy ki léphet be,és ki ítéltetik kivetésre.
Kibáék szeme tágra nyílt a csodálkozástól.. Nem akarták elhinni az imént hallottakat.
Tsume a tőle jól megszokott módon vállat vont és elejtett egy cinikus halk „kacajt”.
Paradicsom mi? - Jegyezte meg halkan.
Ezek szerint mi bebocsátás nyertünk a Paradicsomba? - Kérdezte Hige. - Hisz segítettetek rajtunk és megmentettetek minket. Ez azért csak jelent valamit nem?
Tényleg… Bólogatott helyeslőn Toboe.
Tsume és Kiba is érdeklődve várta a választ.
Az ítélet még nem született meg veletek kapcsolatban… - Hangzott a kimért és határozott válasz.
Az éjjel hátralévő részében az égi jövevények csendben üldögéltek, bátor utazóink pedig az elhangzottakon tűnődtek. A továbbiakban nem eset szó a Paradicsomról.
A tábor lakói ünnepséget és táncot rendeztek a farkasok és őseik tiszteletére, amit Kalinék békésen, gyengéd mosollyal az arcukon néztek.
Kiba csak nézte a táncoló tűznyelvekkel egybeolvadó embereket. Mintha magát látta volna bennük.. Mintha az emberek egy röpke pillanatra visszatértek volna régi önmagukba, a farkasokba, amikből lettek.
Tsume csak feküdt a hátán, hallgatta a zenét, és látszott rajta, hogy nem igazán érdekli a körülötte lévő felhajtás.
Hige és Toboe önfeledten élvezte az ünnepséget.
Toboe a nyelvét kilógatva vidáman rohangált a körbe-körbe táncoló emberek között, Hige pedig széles vigyorral a száján telepedet le egy nagy halom frissen sült hús mellé, amit az ő tiszteletükre készítettek.
Lassan pirkadni kezdett…
A hegyek fölött az ég lassan halványszürkévé vált.
- Most mennünk kell - Hallatszott Kalin finom hangja. - A mi dolgunk itt most véget ért… - Azzal felkelt a földről és társaival együtt olyan hirtelen távozott, amilyen hirtelen jöttek.
Nem maradt más belőlük csak a világosodó égbolt utolsó csillagai.
Hőseink is újból elindultak céljuk felé…
Ám valami megváltozott bennük. Hitet és reményt kaptak. Tudták, hogy ha ismét eltévednek a sötét éjszakában, majd a csillagok mutatják az utat.
Ám egy kérdés nyitott maradt számukra..
Miért???
Miért segítettek rajtuk, ha még nem született ítélet sorsukról…
Mi az ő szerepük pontosan ezen az úton?
Ezekkel a gondolatokkal a fejükben lépdeltek békésen egymás mellett a hűvös homokban a hajnalodó ég alatt, miközben az ég utolsó fénylő csillagai ragyogtak fölöttük…
/vége/

By: Hernádi Orsolya /Carcharoth/